Kiszínezi a várost a Vásárhelyi Forgatag

A marosvásárhelyi magyar napok kortárs művészeti programokkal rajtol a jövő hét végén.
Hirdetés

Kortárs művészeti programokkal kezdődik idén a Vásárhelyi Forgatag, amelyet augusztus 18. és 27. között rendeznek meg Marosvásárhelyen. A fesztivál szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott: a  Vásárhelyi Forgatagot idén kilencnaposra bővítették, hogy a Szféra nevet viselő, kortárs művészeteket bemutató programsorozat ne legyen egyszerre más, nagyobb horderejű rendezvényekkel.

Fülöp Tímea, a Szféra kortárs tér programfelelőse elmondta, hogy Marosvásárhely egyik emblematikus épületében, az egykori Aranykakas vendéglő udvarában kap helyet a Szféra, amely kortárs alkotóműhelyeknek ad otthont. A közönség megtekintheti többek között Vajda Boróka fotókiállítását, Anca Onut grafikáit, valamint Könczey Elemér kolozsvári grafikus karikatúráit. Bemutatják az első erdélyi képregényt, amely szeptemberben fog megjelenni, és jelen lesz a sepsiszentgyörgyi Magma kortárs műhely is, ahol a látogatók kipróbálhatják a fényképelőhívást.

A Szféra zenei programjában hazai és magyarországi együttesek is szerepelnek. Fülöp Tímea kiemelte a bukaresti Jam Community alternatív zenei csoportot és alkotóközösséget, amely a hazai alternatív zenei világ krémjét tömöríti. Ők országos körúton vannak, és a Forgatag felkérésére Marosvásárhelyre látogatnak, ahol a közönség mellett a helyi zenészekkel is találkoznak. A Szféra programjából az irodalom sem fog hiányozni, Sebestyén Aba színművész kortárs magyar költők megzenésített verseit adja elő.

Tompa Gábor, a Forgatag szakmai vezetője, aki Zalaegerszeg és Marosvásárhely együttműködésének köszönhetően segít a szervezésben, elmondta: a Vásárhelyi Forgatag az elmúlt években nagyon sokat fejlődött, és jó ötletnek tartja, hogy kilencnaposra bővítették a fesztivált. Úgy vélte, a fesztivál beágyazódott a régióba, kiemelte identitáserősítő szerepét, és örömmel állapította meg, hogy a rendezvény körül példaértékű összefogás jött létre. Felhívta a figyelmet a fesztiválturizmus fontosságára is, amely gazdasági erőt jelent.

Hirdetés

A Forgatag egyik partnerintézménye idén is a Soós Zoltán által vezetett Maros Megyei Múzeum, amelynek szervezésében Kereszteződések címmel fiatal, Maros megyei képzőművészek mutatkoznak be. A tárlatra meghirdetett pályázatra huszonhatan jelentkeztek, és zsűri válogatja ki a kiállítandó, illetve a díjazott alkotásokat.

Szathmáry Zsolt a Bolyai Kollégium Alapítvány nevében közölte: a Forgatagon jelenlegi és volt élsportolók részvételével nyílt sportnapot tartanak, amelyen Maros megye legjobb magyar tannyelvű iskolájának, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak gyűjtenek pénzt atlétika- és kézilabdapályája, valamint öltözői felújítására.

Hirdetés