Csak vicc volt a tesitankönyv?

Legalábbis ezt reméli Mihai Tudose miniszterelnök. Még beszél erről a tanügyminiszterrel.
Hirdetés
Mihai Tudose miniszterelnöknek meggyőződése, hogy Liviu Pop oktatási miniszter javaslata a testneveléstankönyv bevezetéséről mindössze vicc volt. 
 
„Az Országos Testnevelési és Sportakadémián valóban tankönyvekből tanulnak, de előbb talán jobb lenne, ha megtanítanánk a gyermekeket futni, mozogni, megfelelően fejlődni, és mindezt lehetőleg nem tankönyvekből. (…) Tárgyalunk majd a témáról a miniszterrel, nekem meggyőződésem, hogy ez csak vicc volt” – fogalmazott Mihai Tudose az Antena 3 televízió hétfő esti műsorában. 
 
Az oktatási tárca vezetője azt nyilatkozta múlt héten, hogy ősztől testnevelésből is lesz tankönyvük az ötödikesekenek, és támogatja, hogy a többi osztály esetében is vezessék ezt be. Liviu Pop szerint a tankönyv a tanárok, a diákok és a szülők számára egyaránt hasznos lesz, hiszen – például – részletesen leírja, hogyan kell helyesen elvégezni a különféle gyakorlatokat. 
 
„Egyik prioritásom, hogy minden tantárgyból legyen tankönyv, hiszen mindegyik tantárgy fontos” – mondta a miniszter, és azzal súlyosbította, hogy az osztályfőnöki órákra is tankönyvet ígért.
 

Hirdetés