Idén először kilenc napos lesz a Vásárhelyi Forgatag

Nyíregyháza lesz a rendezvény díszvendége.
Hirdetés

Nyíregyháza lesz a Vásárhelyi Forgatag idei díszvendége – jelentették be kedden a szervezők Marosvásárhelyen.

Az augusztus 18. és 27. között zajló, ötödik alkalommal megszervezett fesztivál a marosvásárhelyi magyarság kulturális városnapjaként jött létre.

Portik Vilmos főszervező az MTI-nek elmondta: az idén először bővítették kilenc naposra a rendezvénysorozatot, hiszen az előző években egy időben zajlottak a kortárs művészeteknek szánt úgynevezett Szféra-programok a nagy tömegeket vonzó koncertekkel, ezért nem akarták az idén is választásra kényszeríteni a marosvásárhelyieket.

A fesztivál az augusztus 18. és 20. közötti hétvégén a Szféra kortárstér programjaival kezdődik, majd egyéb kulturális rendezvények lesznek. A fesztivál záró hétvégéjére időzítették a nagy tömegeket vonzó koncerteket. A szervezők az idén minden eddiginél több színházi programot ígérnek. Az idén először a marosvásárhelyi középkori vár udvarán is lesznek rendezvények.

A szervezők kedden sajtótájékoztatót tartottak, amelyen részt vett Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője. Ők ismertették azokat a programokat, amelyekkel Nyíregyháza vesz részt a Forgatagon.

Portik elmondta: a vendégek a nyíregyházi fürdőzési lehetőségekre hívták fel a figyelmet és bemutatták a Nyíregyházi Állatparkot, valamint beszéltek a helyi Lego-gyárról. Ez utóbbiban gyártott játékokból ízelítőt kaphatnak a marosvásárhelyiek is, a nyíregyházi küldöttség programjai ugyanis egyebek mellett a családosoknak és gyerekeknek szánt rendezvényeket színesítik.

Hirdetés

A Forgatagnak az első fesztivál kivételével mindig volt díszvendége. Az elmúlt három évben Zalaegerszeg, Baja és Kecskemét, amelyek Marosvásárhely testvérvárosai. Most azért esett a választás Nyíregyházára – mondta Portik Vilmos –, mert Szabolcs-Szatmár-Bereg testvérmegyéje Maros megyének.

A Forgatagnak idén először partnere lesz a budapesti Hagyományok Háza is.

Hirdetés