Mentő ütközött gépkocsival: két halott, két sebesült

A tragédia Krassó-Szörény megyében történt.
Hirdetés

A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség közleménye szerint súlyos baleset történt a 6-os főúton, körülbelül 10 kilométerre Karánsebestől, tájékoztat a News.ro.

Egy mentőautó (amely egy beteget szállított a karánsebesi kórházba) ütközött egy személygépkocsival. A két sofőr a becsapódás következtében meghalt, két másik személy megsérült, őket kórházba szállították.

„Sajnálatos módon az összeütközött gépjárművek vezetőit nem lehetett megmenteni, csak a halálukat tudta megállapítani a helyszínre érkező orvos. Két sérült személyt a mentők kórházba szállítottak, szakszerű orvosi ellátás céljából”, áll a közleményben.

A rendőrség szerint az ütközés pillanatában a mentőautó egy másik gépjárművet előzött, a szembe menő személygépkocsi szabályszerűen közlekedett. Az illetékesek vizsgálatot indítottak a baleset körülményei és a felelős(ök) azonosítása érdekében.

Hirdetés