Művelt és magas beosztásban dolgozó lelkészek kerülgették a forró kását szerdán Tusványoson a Reformáció 500: Europa semper reformanda? – A reformáció eszméje és Európa jövője című panelbeszélgetésen. Kultúr- és vallástörténeti címszavak és kifejtetlen jóslatok röpködtek a protestáns egyházi vezetők között, de egyik felvetett szálon sem indultak el komolyabban.
A pódiumbeszélgetés két kakukktojása Szilágyperecseny polgármestere, Bonchidai Csaba és a BBC tudósítója, az 1989-es kelet-európai rendszerváltások és a bálványosi diáktáborok régi követője, David Campanale volt. Előbbi a közösségért végzett munka fontosságát emelte ki rövid hozzászólásaiban, utóbbi szenvedélyes kortesbeszédeket tartott arról, hogy
- Európának a hit, a bűnbánat és a Krisztushoz való személyes viszony alapján kell megújulnia, ez rendezi majd az unión belüli politikai, gazdasági és társadalmi konfliktusokat;
- ezt a folyamatot Lengyelországnak és Magyarországnak kell vezetnie;
- a keresztény politikusok csak ne kardoskodjanak állam és egyház, állami és egyházi oktatás szétválasztása mellett;
- ha már 500 éves a reformáció, akkor minden magyar iskolás kapjon egy bibliát.
Balog Zoltán, David Campanale és Bonchidai Csaba | Fotók: Szabó Tünde
Ennek alapján már nem is tűnt olyan légből kapottnak Kató Béla erdélyi református püspök megállapítása, miszerint a 21. század a fundamentalizmus százada lesz. Ő persze inkább attól a folyamattól tart, hogy már a protestáns egyházak sem tudják magukon belül rendezni a nézetkülönbségeket, és nyugaton bizonyos bioetikai kérdések mentén 2-3 részre is szakadnak.
Kár, hogy a püspök nem fejtette ki, melyek ezek a kérdések, amelyek tovább szabdalják a protestánsokat, bár épp ő mondta ki, hogy a reformáció értékelte fel ennyire a személyes és a lokális identitásokat. A protestáns gondolatok pedig már 500 évvel ezelőtt is aránylag gyorsan, 15-30 év alatt megjelentek Erdélyben, ez ma már percek, másodpercek kérdése, mondta Kató, de nem említette, milyen gondolatok megjelenésétől tart leginkább.
A protestantizmus egyébként fordítói mozgalomként indult,
médiaforradalommal – a nyomtatással – terjedt el, és bár hitbéli kérdésekre keresett új válaszokat, ezek a válaszok (személyes viszony Krisztushoz, lelkiismereti szabadság, a világi munka elfogadása istentiszteletként, a hitelezés elfogadása etikusként) mélyen megváltoztatták Európa társadalmi és gazdasági berendezkedését is – tudtuk meg Hafenscher Károlytól, a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnökétől, aki jelenleg a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos az Emberi Erőforrások Minisztériumában.
Ugyancsak ő magyarázta el a protestáns „solákat”, a „csakokat”, annak a hitújítási mozgalomnak az elveit, amely sok-sok hasonló kezdeményezéssel ellentétben végül nem halt el, hanem új egyházakat alapított, és áthatotta az élet minden területét:
- Sola Fide: csak a hit számít;
- Sola Scriptura: csak az (szent)írás a forrás, amit Hafenscher úgy értelmez, hogy vannak rögzített szabályok, amelyekhez ragaszkodni kell;
- Sola Gratia: a hit az tulajdonképpen bizalom is az emberek között, sőt megelőlegezett bizalom, vagyis nem a farkastörvények határozzák meg az emberek közötti viszonyokat;
- Solus Christus: a keresztény hitnek abból a személyes viszonyból kell táplálkoznia, amelyet Krisztussal alakítunk ki, aki maga az önfeláldozás.
Azt mindenki elmondta az asztalnál, hogy Európa a reformáció nélkül nem így nézne ki, de senki sem konkretizálta, mi és hogyan változott meg a kontinensen. Hogy a vallásháborúknak milyen demográfiai, hadiipari, diplomáciai stb. hatásuk volt, a munka vallásos elismerése és az addig megvetett hitelezés kiemelése a bűnök kategóriájából hogyan pörgette fel a kapitalista gazdaság térhódítását.
Ahogy vágyak és projektek szintjén sem sikerült mélyebbre ásni az orbáni közhelyeknél, amelyeket Tusnádfürdőn is gyakran hangoztat: a családokat meg kell erősíteni, a munka jó, a spekulatív tőke rossz.
Ha a vallást a 21. században sem lehet csak lelki homokozónak tekinteni,
ahogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere fogalmazott, akkor hogyan lehet vele például az etikus gazdaságot erősíteni a profithajhászás rovására? Mert az nem lehet következmények nélküli, mondta a csúcsminiszter, hogy az új magyar alkotmány azzal kezdődik: Isten, áldd meg a magyart.
Ezzel összhangba kell hozni a jogi, sőt akár adóügyi szabályozásokat is, sok még a tennivaló ezen a téren Magyarországon, mondta, de sajnos nem fejtette ki, milyen adórendszerrel vagy közbeszerzési eljárásokkal erősítené a hit és a munka melletti elkötelezettséget a globális gazdaságba egyébként erősen beágyazott Magyarországon.
Az utolsó körre mindenki feltette a reformációs emlékkalapot
A „civilben” református lelkész szerint a hitnek a kálvini totalitásigénye nem azt jelenti, hogy az egyháznak kell mindent irányítania, hanem azt, hogy mindenben a szentírás tanítása a mérce. Ezt a mércét pedig személyesen kell alkalmazni, a reformáció személyessé tette a hitet, ez volt a legnagyobb húzása, hangsúlyozta Balog.
Azzal, hogy a reformáció szerint nincs senki Isten és a hívő között, a viszonyunk a transzcendenciához közvetítetlen, olyan radikális lelkiismereti szabadságot határozott meg, amely Balog szerint tulajdonképpen megbízhatatlanná teszi a valóban keresztény politikust. A hit református formája számára azt jelenti, hogy „a főnök feljebb van, feljebb a püspöknél, feljebb a miniszterelnöknél”, vagyis
a lelkiismeret feljebbvaló a pártfegyelemnél.
Ilyen értelemben szerinte a hit igenis lehet a politika korrektívuma. Sőt a vallásbékét felhasználhatjuk 2018-ban arra is, hogy tompítsuk 1918 centenáriumának várhatóan magyarellenes élét.
Miután megtudtuk a moderátortól, Kovács István unitárius egyházi közügyigazgatótól, hogy a reformáció külön színfoltja a magyar alapítású unitárius egyház, csúcsvívmánya pedig a tordai vallásszabadság, amelynek jövőre lesz a 450. évfordulója, Balog Zoltán kapott az alkalmon, hogy elmondja:
- a magyar kormány támogatásával újítják fel a tordai római katolikus templomot, amelyben a lelkiismereti szabadságot kihirdették;
- a centenáriummal pedig állítsuk szembe a vallásbéke meghirdetésének 450. évfordulóját:
kérjük az utódállamokat, hogy tartsák tiszteletben a tordai vallásszabadság szellemét, Románia pedig az egyesülést kinyilvánító gyulafehérvári nyilatkozat betűjét. „Ha ötven százaléka megvalósult volna annak, ami ott le van írva, a magyar közösségnek sokkal komolyabb esélyei lennének a túlélésre, a gyarapodásra” – jegyezte meg Balog.
Kató Béla mást is kérne a román államtól, mégpedig az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának folytatását. Közönségkérdésre válaszként elmondta, jelenleg a visszaszolgáltató bizottságok nem mernek dönteni, a döntéseket inkább a bíróságokra testálják, azok pedig sorra hozzák a copy-paste ítéleteket az egyházi tulajdonok visszakerülése ellen.
Ez a joggyakorlat Kató Béla szerint tarthatatlan. Az egyházi ingatlanok és iskolák biztosítják az anyagi, illetve szellemi alapot ahhoz, hogy a reformáció társadalomszervezési kérdésekben is megmutathassa, mit tanult abból, hogy vissza tudott menni az alapokhoz, mondta Kató.
Szerinte az egyháznak ma is az a feladata, hogy az emberek mindennapi életében felmerülő kérdésekre adjon választ. „Ha ma fejek fölött elbeszélő, teologizáló, historizáló egyház leszünk, nem tudunk választ adni az emberek mindennapi kérdéseire, akkor felszámolódunk” – jelentette ki Kató.
Hafenscher Károly szerint a reformáció a helyi kisközösségek együttélésének mikéntjében tud utat mutatni, hogy a közösség konszenzusosan tudja eldönteni, mi az, ami számára jó, és ebből tudjon építkezni. Kovács István is a helyi partikularitások együttélésének megoldásában látja a reformáció jövőbeni feladatát: bízik benne, hogy létezik magyar út és európai út az eltérő közösségek együttélésére, de sajnos nem ecsetelte, hogy szerinte az hogyan néz ki a mindennapokban.