Ittasan gázolt kerékpárost, majd elmenekült a helyszínről

Beszterce-Naszód megyében történt az eset.
Hirdetés

Cserbenhagyásos gázolás történt Beszterce-Naszód megyében: ittas sofőr ütött el Omlásalján egy kerékpáron közlekedő fiatalembert, majd elhajtott a helyszínről.

A Beszterce-Naszód megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 21 éves kerékpáros szabályosan közlekedett a megyei úton, és fényvisszaverő mellényt viselt. Az őt elgázoló autó szemből érkezett, vezetője valószínűleg elvesztette az irányítást a jármű fölött. A 25 éves, Kolozs megyei illetőségű sofőr elhajtott a helyszínről, de a gépkocsi egyik rendszámtáblája ottmaradt, így könnyen be tudta azonosítani a rendőrség. 30 kilométerrel távolabb, Szamosújváron tartóztatták fel. Mint kiderült, vezetés előtt szeszes italt fogyasztott.

A katasztrófavédelmi felügyelőség szerint az elütött fiatalember félig volt öntudatánál, amikor megtalálták. Számos sérülést szerzett és légzési nehézségei voltak.

A fiatalembert a katasztrófavédelem egy alkalmazottja találta meg, aki látogatóban volt szüleinél Omlásalján. Ő nyújtott neki elsősegélyt és hívta az 112-es segélyhívó számot. A sérült fiatalembert a SMURD rohammentő-szolgálat egy csapata látta el.

A sofőr ellen bűnügyi kivizsgálás indult gondatlanságból elkövetett testi sértés, cserbenhagyás és ittas vezetés miatt.

Hirdetés