A kormány megemelte a részmunkaidős dolgozók adóját

És az év végéig befagyasztotta az alkalmazásokat a központi adminisztrációban.
Hirdetés

A Tudose-kormány csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy a részmunkaidős alkalmazottak után augusztus 1-jétől legalább a minimálbérnek megfelelő társadalom- és egészségbiztosítást kell fizetni.

Ez azt jelenti, hogy a részmunkaidős szerződéssel foglalkoztatott személyek esetében akkor is a minimálbér szerint állapítják meg ezeket a hozzájárulásukat, ha az így szerzett jövedelmük nem éri el a minimális 1450 lejes bruttó fizetés szintjét.

A kormány szerint erre a szabályozásra azért volt szükség, mivel nagyon sokan adócsalásra használták a részmunkaidős alkalmazás lehetőségét.

Romániában egyébként 1,1-1,2 millió részmunkaidős szerződés van, 370 ezer alkalmazott csak egyetlen ilyen szerződéssel kap fizetést, és mintegy 710 ezer részmunkaidős alkalmazott átlagosa bruttó 903 lejt keres havonta.

Az is gond a kormány szerint, hogy az utóbbi két évben a részmunkaidős állások száma gyorsabban növekedett, mint a teljes munkaidőseké.

Hirdetés

A szigorítás nem vonatkozik az iskolásokra és az egyetemistákra, a fogyatékkal élőkre és a nyugdíjasokra.

Mihai Tudose miniszterelnök azt is bejelentette, hogy az év végéig befagyasztották a új munkaerő alkalmazását a központi közigazgatásban. A kormányfő azt mondta: elbocsátásokra nem kell számítani, de az utóbbi időben túl sok személyt alkalmaznak a központi közigazgatásban a különböző intézmények, aminek véget kell vetni. A továbbiakban felmérik az intézmények valós humánerőforrás igényét, és megpróbálják hatékonyabbá tenni működésüket, hogy a rendelkezésükre álló emberállománnyal is tudják ellátni feladataikat.

Hirdetés