Vádat emeltek a rendőrt ágyékon rúgó exképviselő ellen

A volt politikus részegen emberkedett. Nem kellett volna.
Hirdetés

Hatósági közeg bántalmazása miatt vádat emelt a fővárosi első kerületi bírósági ügyészség Cristian Boureanu volt képviselő ellen.

Ugyanazon ügyben Boureanu barátnőjének, Laura Teodora Dincănak is bíróság elé kell állnia, hamis tanúzás vádjával.

Június 9-én 1 óra 30 perc körül Boureanu erőszakosan viselkedett a bukaresti Aviatorilor sugárúton közúti ellenőrzést végző egyik rendőrrel. Utóbbi megállította a járművet, amelyben a volt képviselő is utazott, és elkérte az autót vezető személy dokumentumait. A jobb oldali ülésen helyet foglaló Boureanu az ügyészség szerint megfenyegette a rendőrt, kezét a gépkocsi ajtajának nyílásába szorította, elszakította egyenruhája ingét, és ágyékon rúgta, 7-8 napon belül gyógyuló sérülést okozva. A rendőr megütötte Boureanut, aki a földre esett.

Cristian Boureanut megbilincselve kísérték be a rendőrségre. A történtek idején az exképviselő erősen ittas állapotban volt, később rosszul lett és a Floreasca kórházba szállították.

Utólag kiengedték a kórházból, a rendőrök az ügyészségre kísérték, ahol 24 órás előzetes letartóztatásáról döntöttek, amelyet a bíróság június 10-én 30 napos letartóztatásra módosított, majd július 7-én további 30 nappal hosszabbították meg fogvatartását.

Hirdetés

A volt képviselő barátnőjét június 9-én, majd július 6-án hallgatták ki tanúként. Laura Teodora Dincă a két kihallgatás során egymástól eltérő nyilatkozatokat tett Boureanu érdekében, amelyek az ügyiratcsomóban szereplő adatoknak is ellentmondtak. Mindez alátámasztja a hamis tanúzás gyanúját.

A Boureanu-ügyet a fővárosi első kerületi bíróság tárgyalja.

Hirdetés