Még el sem kezdődött, de már dübörög Tusványos

Mert Tusványos minimum kettős természetű, és ez benne a biztos pont.
Hirdetés
Óriási Hooligans-buli robbantotta be kedd este az idei Tusványost. Legalábbis annak diáktábor- és fesztiváloldalát, mivel a szabadegyetem „kurzusai” csak szerda délelőtt kezdődnek. 
 
Ez a 28., már csak nevében Bálványosi Nyári Szabadegyetem, szóval Tusványos többes természete már senkit se lep meg. Sőt ez az egyik biztos pont benne, Tusványos pedig a nyarunkban. 
 
A biztos pont az idei mottója, ennél már nem is lehet általánosabb, nyilvánvalóbb és önreferenciálisabb szlogent találni neki. A következő szint már Tusványos: a köldökünk, amit nézünk lenne, de ezt csakis elrettentésként írjuk le. Mert amúgy idén egyetlen nap ígér közel annyi konzisztens beszélgetést (a szépen fejlett bullshitológia mellett persze), mint évekkel korábban egy teljes hét.
 
 
A biztos pont
 
Bár vakon is eltalálunk Tusnádfürdőre, a Csíki medencében nem várt helyről kaptunk jelzést, merre is keressük azt a biztos pontot. És nem ez volt az egyetlen meglepetés. | Fotók: Szabó Tünde
 
 
Autóból ennyi elég
 
Tusványos már első este kitette a Megtelt táblát – az autók számára. Szerencsére. A motorizált Tusványos táboridegen. 
 
Még újdonságként élvezzük a sima aszfaltot a lábunk alatt a vasúti átkelőtől a tábor abszolút biztos pontjáig, a Gyöngyvirág teraszáig, de a rengeteg autót nem tudjuk megszokni. Annyian lettünk, hogy egy öt perces, 3-4 személy számára kényelmes fuvar több száz ember számára okoz kényelmetlenséget. 
 
 
Kényelem Tusványoson
 
Nem kell feltétlenül autó a kényelemhez.
 
 
Tusványozók
 
Ennyi résztvevőnél már kötelező a karszalag, kezdjük megszokni. 
 
És egyre profibbak azok a szervezők, akikkel először találkozik a táborozó: a regisztrációnál, a szállások kiadásánál mindenki nagyon operatív és segítőkész. Meglepően jó élmény stressz nélkül megérkezni, szívből köszi!
 
 
Medveszély Tusványoson
 
Lépten-nyomon figyelmeztetnek a medveszélyre, …
 
 
Medve Tusványoson
 
… de ő volt az egyedüli, akivel kedd este összefutottunk. Szerencsére nem volt olyan szerencsénk, mint a székelyhonos kollégáknak.
 
 
Sanyikaaaa Tusványoson
 
A „medve” mellett Sanyika volt a másik helyi sztár, akit celebspottingoltunk. Ha nem ismernéd a munkásságát, azonnal keresd meg a YouTube-on a Baróti Star TV csatornáját, ahol Sanyika adásolás címén átszűri magán a világot.
 
 
Kárpát-medence Tusványoson
 
Ezzel már beleugorhatsz a Kárpát-medencébe.
 
 
Miccs- és húsdömping Tusványoson
 
Ahol az örök lángos mellett sül az örök miccs. Idén 3 lej darabja. 
 
 
Tusványosi menü
 
A menü azért színesebb. A szokásos húsdömping mellett egyre több az alternatíva: többféle hal és gomba is kapható. 
 
Nincs sörmonopólium, mint szinte mindegyik fesztiválon. Itt több márkát is kapni, és szinte mindegyik kocsmasátorban lehet finom bort találni. Hogy a kizárólag bort kínáló standokat ne is említsük.
 
 
Kocsmadekoráció Tusványoson
 
Egyedi kocsmadekoráció rulz!
 
 
Koncert Tusványos nagyszínpadán
 
Kárpát-medence-party. Szinte mindegy is, mi szól, a lényeg, hogy kivel találkozunk közben. Szinte mindenkivel.
 
 
Hooligans-koncert Tusványoson
 
Kedden először a Hooligans szólt, és nagyon bemozdultak rá a fiatalok. | Fotó: Mészáros Tímea
 
 
Magashegyi Underground Tusványoson
 
Majd a Magashegyi Underground délibábos porvilágát simán délibábos holdvilágnak hallottuk, miközben Bocskos Bíborka keresztül-kasul úszta a Kárpát-medencét. Előbb gyorsúszással, majd mellúszással, végül tömegöleléssel.
 
 
Képernyőgeneráció
 
Bíborka hiába mesélte el, hogyan őrült meg a közönség tíz éve attól a refrénjüktől, hogy Elutazunk ketten Angliába. Attól még idén nem őrült meg. A tíz évvel ezelőtti vágy sok tusványozó számára már havi vagy félévi rutin. Tusványoson is érzékelhető a generáció- és képernyőváltás. | Fotó: Mészáros Tímea

Hirdetés