Hülye nevű programban vesz részt Magyarország és Románia, de sok benne a pénz

Ízlelgessük egy kicsit: Huskroua. Még egyszer: Huskroua. Viszont többek között környezetvédelmi fejlesztésekre lehet eurómilliókat igényelni a keretében.
Hirdetés

Újraindult Magyarország, Szlovákia, Románia és Ukrajna határon átnyúló, Huskroua elnevezésű együttműködési programja, amelynek nyitókonferenciáját a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben, a L’Huillier-Coburg-kastélyban tartották csütörtökön.

A rendezvényen Perényi Zsigmond, a Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára mint a program irányítóhatóságának vezetője azt mondta: a négy ország együttműködésének új fejezetét nyitják meg, minden félnek fontos ez az esemény és a kooperáció.

A most futó program szerves folytatása a 2007 és 2013 közöttinek.

A politikus kiemelte: ez azon kevés olyan program egyike, amelynek a támogatásából nem faragni akar az EU bizottság, hanem még tesz is hozzá, a korábbi 72 millió euróhoz képest most 76 millió áll rendelkezésükre, a pénz a négy ország tíz megyéjére összpontosul.

Hangsúlyozta: a nyitás hivatalosan ugyan most van, de már több pályázat elérhető, éppen ezért arra kéri a résztvevőket, hogy osszák meg javaslataikat, ötleteiket, és a határidőig valósítsák meg azokat közösen a négy ország területén élő emberek javára.

A nyitókonferencia célja ehhez kapcsolódva az is volt, hogy diplomáciai csatornákon keresztül, valamint a négy ország központi, regionális és helyi szintű döntéshozói számára közvetlen tájékoztatást nyújtson a program keretén belül rendelkezésre álló európai uniós források felhasználásának lehetőségeiről.

Hirdetés

A program első nyílt pályázati felhívása 2017. február 15-én jelent meg, amelynek keretében az együttműködési projektekben részt vevő megyék által támogatott, stratégiai fontosságú, infrastrukturális beruházásokat tartalmazó pályázatok benyújtására van lehetőség.

Ugyanakkor prioritást élvez a környezet fenntartható használata a határ menti területeken, a természeti erőforrások megőrzése, az üvegházhatású gázok kibocsátását és a folyószennyezettséget csökkentő intézkedések, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése a személyek és áruk szabad áramlásának javítása érdekében.

Ugyancsak elődleges szempont az információ-megosztás fejlesztése, a természeti és ember okozta katasztrófák megelőzését célzó közös tevékenységek, valamint vészhelyzetekben közös cselekvések támogatása, a helyi kultúra és a történelmi örökség turisztikai tevékenységek általi népszerűsítése és az egészségügy fejlesztésének támogatása.
 

Hirdetés