Edények közé bújva próbálták átlépni a határt a menedékkérők

A tizenhat iraki, iráni és szíriai állampolgár egy török kamion rakterében bújt el.
Hirdetés

Tizenhat ázsiai határsértőt fogott el szerdán a román határrendészet, akik egy török nyergesvontató rakterében elbújva próbáltak illegálisan bejutni Magyarországra. A török állampolgár hajnali öt órakor jelentkezett járművével határátlépésre a Nagylak-Csanádpalota határátkelőnél, a fuvarlevél szerint a kamionnal fémedényeket szállított Svédországba.

A jármű átvizsgálásánál a raktérből tizenhat iraki, iráni és szíriai – 14 és 37 év közötti – állampolgár került elő, többségüket korábban menedékkérőként vették nyilvántartásba Romániában. Kihallgatásuk során elmondták, azért akarták illegálisan átlépni a román-magyar határt, hogy bejussanak a schengeni övezetbe. A gépkocsivezető azt állította: nem tudott a raktérben elbújt emberekről, de útja során több parkolóban is megállt.

A hatóságok a kamionban talált emberek ellen tiltott határátlépési kísérlet miatt, a sofőr ellen pedig bűnsegédlet gyanújával kezdeményeztek bűnvádi eljárást.

 

Hirdetés