Nézőként még mehet nemzetközi teniszmeccsekre Năstase

Aki teniszezőket sérteget, az csak ne hivataloskodjon a pálya körül.
Hirdetés
A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) levélben tájékoztatta a romániai szaktestületet arról, hogy Ilie Năstase hivatalos minőségben nem vehet részt az általuk szervezett hivatalos mérkőzéseken – jelentette be George Cosac, a Román teniszszövetség elnöke.
 
Vagyis a világranglista egykori első helyezettje egyszerű nézőként követheti csak az ITF által szervezett mérkőzéseket.
 
„Elektronikus levelet kaptunk a Nemzetközi Teniszszövetségtől egy listával, hogy kik nem mehetnek be a sportbázisokba a mérkőzések idején. Még tizenkét személy van, köztük Ilie Năstase, aki jegyet ugyan vásárolhat, de nem mehet be a VIP-szektorba és a hivatalos résztvevők közé a versenyek idején” – mondta el a DigiSportnak Cosac.
 
Ilie Năstase a román teniszszövetség képviseletében ellen rasszista kijelentéseket tett egy sajtótájékoztatón. Az emiatt indított vizsgálat idejére ideiglenesen felfüggesztette a Nemzetközi Teniszszövetség.

Hirdetés