Most éppen 800 kilométernyi autópályát ígérnek

Ezúttal Mihai Tudose miniszterelnök hizlalja a csak papíron létező sztrádák kilométereinek számát.
Hirdetés

A tervek szerint idén 800 kilométernyi autópálya építésére írnak ki közbeszerzési eljárást – közölte szerdán Mihai Tudose kormányfő a közlekedési minisztériumban tett látogatását követően.

A miniszterelnök azt mondta, kormányfői kinevezése után azért tett elsőként a közlekedési minisztériumban látogatást, mert ez az intézmény rendkívül fontos Románia gazdasága szempontjából. Hozzátette, Răzvan Cuc tárcavezetővel egy reális munkatempóban egyeztek meg, ugyanakkor minden munkálatnak saját felelőse és ellenőrzési rendszere lesz.

A miniszterelnök szerint a közlekedési minisztérium a többi nagy projekttel is „jó úton halad”.

„Ahogy értettem, jó úton haladnak a tengeri, a vasúti és légi szállítást érintő nagy projektekkel is. A finanszírozás megvan, az európai pénzek szinte készen állnak a lehívásra” – mondta Tudose, aki hozzátette, változtatni kellene azon a felfogáson, hogy a legolcsóbb ajánlatok nyernek, és inkább a minőség, a garancia időtartama és a kivitelezés gyorsasága kellene hogy számítson.

Hirdetés