A második zászlópert is megnyerte az EMNP

A négy per közül eddig kettőt tárgyalt a bíróság, és egyelőre 2–0 az állás a néppárt javára.
Hirdetés

Július 3-án tárgyalta a bíróság a március 15-én megbüntetett Luka Lehel György perét. Ő egyike annak a négy a személynek, akit a nemzeti ünnepen – közvetetten – az Erdély-zászló miatt büntetett meg a kolozsvári csendőrség. A tárgyalásra tanúként beidézték Boros Istvánt, aki Luka Lehel Györggyel közösen vonult, Czirmay Zoltánt, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnökét, valamint Csoma Botondot, az RMDSZ Kolozs megyei elnökét, parlamenti képviselőt.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sajtóirodájának közleménye szerint a bíró a tanúk meghallgatása után elrendelte a büntetésről szóló jegyzőkönyv megsemmisítését. A döntés után Soós Sándor, az EMNP országos alelnöke elmondta: bizakodnak abban, hogy a többi pert is megnyerik.

Soós felszólította az RMDSZ-t, hogy a „szervezési hibából is fakadó kellemetlenségek elkerülése érdekében” ezentúl mindig egyeztessenek a pártok a nemzeti ünnepek szervezési kérdéseiről, illetve arról, hogyan képviseljék hatékonyan a nemzeti szimbólumokat. Korábban egyébként első fokon Soós Sándor is pert nyert a csendőrséggel szemben.

A következő per szeptember 27-én lesz, akkor Fancsali Ernő ügye kerül napirendre. 

Hirdetés