Válság, stratégia
béel
2017. június 28. szerda, 13:04
A szociáldemokraták elnöksége szerdán dönt.

Elkészült az új kormány tagjainak névsora, jelentette be szerdán Gabriela Firea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke a párt országos végrehajtó bizottságának ülése előtt.

Firea úgy nyilatkozott, van néhány változás egyes minisztériumoknál.

„Vannak miniszter hölgyek is és miniszter urak is, akik megőrzik tisztségüket, és vannak új miniszter hölgyek és urak is ebben a kabinetben. Ez így természetes, hiszen a kormány tevékenységének dinamikusabbá tételére törekszünk, és jó irányú változásra” - mondta a PSD alelnöke, hozzátéve, hogy tudomása szerint az új kabinet mindegyik minisztere tagja vagy a PSD-nek, vagy az ALDE-nek.

A PSD végrehajtó bizottsága a napfolyamán ül össze, hogy rábólintson az új kormány összetételére.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/21848
Eddig semmit nem sikerült megvalósítani a célkitűzésekből, figyelmeztet az európai zsűri.
Nemcsak azért, mert kedvezőbb a földrajzi fekvése, hanem azért is, mert Magyarország sokkal hatékonyabban képviseli az érdekeit, mint Románia.
Mert már így is ad egy rakás pénzt a sertéspestis megelőzésére, de a kormány nem tesz eleget a disznókért és a gazdákért.
Jósolják a kiskereskedelemben utazó cégek vezetői.
Vállalja a felelősséget, de azért megjegyezte: a tüntetők nem határolódtak el egyértelműen a huligánoktól. Ráadásul állítása szerint Molotov-koktélokat is találtak.
Emlékszik még a nagyváradi Piros tó és Háborúzók utcára? Most itt a párja: „a szimbolikus szekér” és a „100 hegedű Orkesztrája”.
Olyan országban akarok élni, ahol nem küldik sétálni az állampolgárt egy dossziéért, egy fénymásolatért, amit a hivatal is nyugodtan elkészíthetne vagy adhatna.
Van ebben az interjúban szó mindenről: az 1818 utáni gyenge román államról, diszkriminációról, kicsit Erdélyről is. Méghozzá női szemszögből.
Ez jött ki egy közvélemény-kutatás eredményeként. De más nyalánkságok is vannak ott. Például Orbán Viktor.
Bocsánatkérés? Szó se róla. Lemondás? Szó se róla.
Van, aki Dragnea lemondásával mentené meg a pártot. Van, aki szerint már arra sem méltó a PSD, hogy az európai baloldali pártcsaládhoz tartozzon.
Két fő téma köré csoportosulnak idén a legnagyobb kolozsvári magyar rendezvénysorozat eseményei: Mátyás király születésének 575. és a tordai vallásszabadság kihirdetésének 450. évfordulója.
De tényleg... ha minden olyan jól meg a mioritikus hazában, amint azt a nagy kormánypárt hangoztatja, akkor miért is nincsenek?
Most akkor volt katonai ügyész a kormánypalota előtti incidens helyszínén, vagy sem?