Nem adjuk el Erdélyt – szögezte le Dragnea

Az RMDSZ-szel történő tárgyalgatás nem jelenti azt, hogy eladják Erdélyt, magyarázta a PSD elnöke a sajtónak.
Hirdetés
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azt nyilatkozta hétfőn, hogy megbeszélést folytatott a politikai helyzetről a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), valamint az RMDSZ képviselőivel és hozzátette, hogy a haza egyetlen darabját sem adja el.
 
„A PSD, az ALDE és az RMDSZ képviselői minden héten találkoztak, mert van egy érvényben lévő parlamenti megállapodásunk. Ma éppen a kialakult helyzetről beszéltünk (…). Úgy értem, hogy az egyik televízióban már bemondták, hogy eladtam Erdélyt. Nem adjuk el Erdélyt, nem adjuk el a haza egyetlen darabját sem, hanem a kialakult helyzetről beszélünk és, nagyon fontos, arról, hogy miként lehet a jövőben elkerülni hasonló szituációkat” – nyilatkozta Dragnea a parlamentben.
 
Ami az RMDSZ által kezdeményezett tervezeteket illeti, amelyek a parlament napirendjére kerültek, Dragnea azt mondta: „nem ma éjjel készültek, olyan törvények, mint sok más, amelyek már egy ideje a procedúráknak megfelelően a törvényhozás útját járják, s amelyek most kerültek sorra”.  

Hirdetés