500 lejért adták el az állítólag Kós Károly tervezte kultúrházat

A kalotaszegi Mákófalva református egyházközsége Egeres önkormányzatának. Hogy felújítsa.
Hirdetés
500 lejért adta el a kalotaszegi Mákófalva (Macau) református egyházközsége a települést is magába foglaló Egeres község önkormányzatának a falu művelődési házát, mely az épület homlokzatán álló emléktábla tanúsága szerint Kós Károly tervei alapján épült 1930-ban.
 
Az egeresi önkormányzat keddi üléséről, amelyen a testület jóváhagyta az adásvételt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) számolt be. A román többségű önkormányzati testület az RMDSZ öt helyi képviselőjének a támogató szavazatával, az EMNP helyi képviselőjének az ellenszavazatával fogadta el az adásvételről szóló határozatot.
 
Az EMNP szerint az adásvétel szükségességéről Both György RMDSZ-es alpolgármester, az egyházközség korábbi gondnoka győzte meg az egyházi döntéshozó testületet. Az alpolgármester szerint ugyanis csak így lehet forrásokat szerezni az épület felújítására. Az EMNP szerint az egykor államosított, majd 
 

2001-ben visszaszerzett egyházi vagyon községi tulajdonba juttatása újabb államosításnak felel meg.

Vincze Minya István kalotaszegi református esperes az MTI-nek elmondta, maga is furcsának találta, hogy – miközben a református egyház Erdély szerte az államosított vagyona visszaszerzéséért harcol – a mákófalvi gyülekezet ilyen könnyen lemond a vagyonáról. 
 
Hozzátette: az egyházközség arra hivatkozott, hogy nincsenek forrásai az épület fenntartására, és ezért látja szükségesnek az értékesítést. Az esperes ugyanakkor rosszallóan állapította meg, hogy az erdélyi magyar pártok politikai csatározásukba próbálják bevonni az egyházat.
 
Kiss Gábor, az erdélyi református egyházkerület sajtóreferense az MTI-nek elmondta: a püspökség illetékes szervei jóváhagyták az adásvételi kérelmet, de – mint minden hasonló esetben – a mákófalvi kultúrház ügyében is szakértői felmérést kértek az egyházközségtől, hogy 
 

az adásvétel a reális áron történhessen.

Both György egeresi alpolgármester az MTI-nek elmondta: készült szakértői felmérés, de a református egyházközség döntéshozó szerve, a presbitérium nem a becsült értéken történő eladásról döntött. Arra is tekintettel volt, hogy a jelenleg használhatatlan állapotban levő épület felújításába az önkormányzatnak sok pénzt kell befektetnie. 
 
Az RMDSZ-es politikus azt hangoztatta, hogy a polgármesteri hivatal 2008 óta évről évre jelentős összeggel támogatta a mákófalvi református gyülekezetet, és idén is húszezer lejt szán a templomtorony javítására. 
 
Az alpolgármester azt is kétségbe vonta, hogy Kós Károly tervezte volna a kultúrház épületét. Megjegyezte: korábban erre hivatkozva próbáltak pénzt szerezni az épület felújítására, de az iratokban ennek semmi nyomát nem találták.

Hirdetés