Grúz film nyerte a TIFF nagydíját

A nemzetközi filmfesztivál legexkluzívabb eseményén villámcsődülettel tiltakoztak a filmtörvényért.
Hirdetés
A 16. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál legtöbb hírességet felvonultató díjkiosztójára idén is a Román Nemzeti Színházban került sor. A nagyobb filmfesztiválok elmaradhatatlan külsőségei közepette, az épület előtt leterített vörös szőnyegen, vakuvillanások kereszttüzében, klasszikuszenei akkordokra vonultak be a meghívottak, köztük az életműdíjjal kitüntetett Alain Delon.
 
 
A bevonulás pillanatai (Fotók: Oláh-Badi Levente)
 
A hazai és külföldi meghívottak – ismert vagy kevésbé ismert színészek, rendezők, filmes szakemberek – mellett a szponzorok és néhány politikus is szívesen pózolt a vörös szőnyegen. Nem véletlenül: a 16 évvel ezelőtt, szerény keretek között induló kolozsvári fesztiválon való részvétel mára az exkluzivitás jelképe lett.
 
 
Ünnepélyes keretek között adját át a TIFF díjait (Fotó: Nicu Cherchiu)
 
A nagy sajtófigyelmet kihasználva, az idei TIFF zárógálája – a fesztivál díjazott filmjeinek bejelentése mellett – két aktuális témára irányította rá a figyelmet. Az egyik a filmtörvényt módosító 2016/91-es sürgősségi kormányrendelet, amelyet a képviselőház elutasított, de 450 romániai filmes kéri az államfőtől, hogy küldje vissza a parlamentbe, a másik pedig a hagyományos családmodell alkotmányos szintre való emelése, amellyel szemben a fesztivál szervezői többször is megnyilatkoztak mind a zárógálán, mind más alkalmakkor.
 
A filmtörvény elleni tiltakozásképpen villámcsődületet tartottak a TIFF vörös szőnyegén, kisfilmet is összeállítottak a tiltakozó filmesek fotóiból, a családmodell kapcsán pedig annyiszor szót emeltek, ahányszor csak alkalom került rá. A család volt a témája annak a zárógálán levetített kisfilmnek is, amely a tíz filmszerepre javasolt romániai színész népszerűsítését szolgálta. 
 
 
A tíz romániai színész, akiket filmszerephez juttatna a TIFF, köztük Korpos András vásárhelyi színész
 
A TIFF nemzetközi jellegét jól érzékeltette, hogy a zárógála váratlan módon, hol román vagy angol, hol francia nyelven zajlott, annak függvényében, éppen ki beszélt. Mivel kevés fülhallgató állt rendelkezésre, nem mindent sikerült megérteni, például  Alain Delon francia nyelvű felszólalásából csak egyes szavakat sikerült elkapni.
 
Az est keretében rengeteg köszönet és dicséret elhangzott mind a szervezők, mind a befogadónak bizonyuló Kolozsvár irányába. Többen is kiemelték a fesztivál nagyszerűségét, azt, hogy nagyon jól érezték magukat Kolozsváron, amely egy kozmopolita, multikulturális város.  
 
 Az est legnagyobb sztárja: Alain Delon
 

És akkor lássuk a díjazottak listáját!

  • A grúz Nana Ekvtimishvili és Simon Gross által rendezett My happy family nyerte a TIFF nagydíját, mely egy grúz nőről szól, aki 52. születésnapján úgy dönt, elhagyja a családját. A film egy másik kategóriában is nyert: a főszereplő a legjobb alakításért is díjat kapott.
  • Alain Delon pályára lépésének 60. évfordulója alkalmából vette át a TIFF életműdíját.
  • Kíválósági díjat kapott Tora Vasilescu színésznő.


    Tora Vasilescu örül az életműdíjnak, de nem biztos abban, hogy megérdemelte
     

  • Szintén életműdíjjal tüntették ki Violeta Andrei színésznőt.
  • A közönségdíjat és a legjobb rendezésért járó díjat az izlandi Guðmundur Arnar Guðmundsson által rendezett Heartstone viszi el, amely elszigetelt közösségben élő kamaszok szexualitásáról szól.
  • A zsűri különdíját a brit Francis Lee God’s Own Country-ja, illetve a  Kristina Grozeva és Petar Valchanov Glory című filmje kapta.
  • A román filmszekció nagyjátékfilmeknek járó díját Radu Jude rendezése, az Inimi cicatrizate/Sebhelyes szívek nyerte.
  • A román filmszekció debüt-díját az Ultimul căldărar kapta (r. Cosmin Bumbuț, Elena Stancu).
  • A román rövidfilmek közül  a zsűri Adrian Silișteanu Scris/Nescris című filmjét találta a legjobbnak.
  • A Cinepub közönségdíjat Andrei Dăscălescu Planeta Petrila című rendezése kapta. A díj átvételekor a Zsil-völgyi bányászoknak ajánlották a díjat.


    Az ultimul căldărar című film készítői nem számítottak az elismerésre
     

  • Az Árnyékok rövidfilmes szekciót Tim Eagen Panta című filmje nyerte, különdíjat kapott az I Am The Doorway (r. Robin Kasparik) és a Behind (r. Ángel Gómez Hernández).
  • A filmkritikusok FIPRESCI-díját az Alt.Rom.Com szekcióban vetített Afterlov (r. Stergios Paschos) nyerte.
  • Idén először díjat adott át a koprodukciókat szorgalmazó Eurimages, a nyertes a The Empty House (r. Rati Tsiteladze).
  • A Villa Kult Residency Award díját a La Civil rendezője, Teodora Ana Mihai viheti haza, míg Coco Award díját Dumitru Grosei rendező, aki ezzel támogatást nyert a zsűrinek bemutatott filmötletéhez.
 
A házigazda szerepében Tudor Giurgiu, a TIFF elnöke mondott köszönetet a szervezőcsapatnak, a filmeseknek és nem utolsó sorban a szponzoroknak. A főszervező elégedetten nyilatkozott az idei kiadásról: sikerült rekordot dönteni a jegyeladás tekintetében.
 
 
Tudor Giurgiu főszervező és házigazda
 
A fesztiváligazgató, Mihai Chirilov arról beszélt, hogy mindenki megtalálhatta a maga érdeklődésének megfelelő filmet a TIFF kilenc napja során: volt vetítés nyugdíjasoknak, látássérülteknek, gyerekeknek, voltak erotikus filmek és a Regii manelelor című filmet is sokan láthatták. Ez utóbbival kapcsolatosan üzent a szervezőket fikázó kommenthuszároknak, akik kiakadtak azon, hogy a TIFF a manele jelenségével is foglalkozott: a filmfesztivál „kalapja” alatt mindenki kényelmesen elfér, nincs szükség a kultúra privilegizálására. Ez is a gálaest egyik fontos üzenete volt. 
 
Stílusosan, az idei TIFF egyik legtöbbet hallgatott zenéjével búcsúzunk a fesztiváltól, és már alig várjuk a jövő évi filmtúladagolást.  
 

Hirdetés