Eláraszt bennünket jó koncertekkel a Duna

Több népszerű anyaországi zenekar mellett Süsü és a TV Maci is ott lesz a negyedik Duna Napon, Torockón.
Hirdetés
2017. június 10-én, szombaton a Duna Médiaszolgáltató negyedik alkalommal rendezi meg nagyszabású, egésznapos kulturális rendezvényét Torockón. A térség fontos kulturális központja, a Duna-Ház kiemelt programját hagyományosan a nemzeti összetartozás napjához közel eső hétvégére időzítik a szervezők.
 
A program – a szervezők közleménye alapján – bőséges: Szabó Balázs Bandája, Varga Miklós, a Magashegyi Underground, Petruska, a Karaván Együttes, a Tokos Zenekar, Vaszi Levente és Vrencsán Anita gyimesi csángó népdalénekesek, a Kalotaszeg, a Cifra és a Szilas Néptáncegyüttesek, valamint a Torockói Sebes Pál Általános Iskola Citera- és Furulyazenekara lépnek fel.
 
A IV. Duna Napon a sztárfellépők könnyűzenei koncertjei és az autentikus néptánc produkciók mellett a látogatók számos tartalmas kikapcsolódási lehetőség közül válogathatnak. A Duna-Ház udvarán reggel 10-től délután 16 óráig változatos gyerekprogramok, kézműves foglalkozások, népi játékok, népdal és néptánc tanítás, 11:30-tól pedig a kolozsvári Karaván Együttes családi koncertje gondoskodnak a legkisebbek jó hangulatáról. A harciasabb csemeték és a kalandozó magyarok utódai a Művelődési Ház udvarán sajátíthatják el az íjászat fortélyait.
 
Az elmúlt évi sporttörténeti kiállítás folytatásaként a palettát színesíti a Hogy volt?!  című tárlat, amelyen az érdeklődők a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda múltjába pillanthatnak be: a felnőttek izgalmas kuriózumokat ismerhetnek meg, a kisebbek barátságot köthetnek Süsüvel és a TV Macival is.
 
12 órától a Duna-Ház előadótermében Papp Nikolett grafikusművész Tisztelet János vitéznek és Toldi Miklósnak című látványos kamarakiállítását Hernády Zsolt Géza történész nyitja meg Arany János és Petőfi Sándor barátságát megidéző előadásával. Az élményt Farkas Tünde énekes előadóművész produkciója egészíti ki. 13 órától ugyanitt erdélyi magyar kiadók könyvbemutatói várják az érdeklődőket a Kriterion Könyvkiadó szervezésében. Klotz Miklós Eredeti torockói ételek című receptalbumának bemutatójáról nem hiányozhatnak a megkóstolható, ínycsiklandozó „illusztrációk”, a torockói Somodi kalács és hamuzsák sem.
 
14:30-tól Tóth Péter Lóránt és Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondók Nem mondhatom el… címmel a magyar líra klasszikus remekműveit szólaltatják meg különleges hangulatú, flashmob vetítésekkel színesített műsorukban. A néptánc produkciók és könnyűzenei koncertek 16 órakor kezdődnek.A kézművesség világnapja alkalmából az Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület népművészei és kézművesei mesterségbemutatókkal, gyerekfoglalkozásokkal egybekötött vásárral érkeznek Torockóra. A programot az Idea Könyvtér könyvvására gazdagítja. A napot impozáns tűzijáték zárja, háttérben a Székelykővel. A rendezvény műsorvezetője és hangulatfelelőse Hernády Zsolt Géza. A belépés a Duna Nap összes rendezvényére ingyenes.
 
A település és a Duna Televízió Zrt. kapcsolata négy évre nyúlik vissza, amikor a Fehér megyei Torockó főterén álló, 580 m² alapterületű műemlék jellegű házat az intézmény megvásárolta, és felújíttatta. Az új kulturális centrummal a médium tevőlegesen is bekapcsolódott Erdély nagy múltú településének kulturális és nemzetvédő munkájába.

Hirdetés