A Vatikán moderált a vásárhelyi katolikus iskola ügyében

Mindenki meg akarja oldani a kérdést, de a nunciussal se jutottak egyről a kettőre.
Hirdetés
Miguel Maury Buendía érsek, a Szentszék romániai apostoli nunciusa jelenlétében tárgyaltak szerdán Marosvásárhelyen az érintett helyi intézmények képviselői a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium helyzetének rendezéséről, anélkül, hogy konkrét eredményre jutottak volna – írja az MTI.
 
A Vatikán nagykövete a munkamegbeszélést követően úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy sikerült helyreállítani a felek közötti bizalmat, és megállapította: van szándék a helyi intézmények részéről az iskola helyzetének rendezésére.
 
Holló László, az iskolaalapítást kezdeményező római katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke az MTI-nek elmondta: erősödött a résztvevők párbeszédkészsége, ugyanakkor a találkozó konkrét eredmény nélkül zárult, és a felek a szerdai találkozón is többnyire kitartottak eddigi álláspontjuk mellett. Rámutatott: 
a mostani megbeszélésen is úgy tűnt, hogy mindenki meg akarja oldani a kérdést, de ez a jóindulat eddig a nyilatkozatok szintjén maradt.
Holló László szerint az iskola továbbra sem indíthat cikluskezdő osztályokat, és ezt az álláspontot a Maros megyei tanfelügyelő a szerdai tanácskozást követően is megerősítette. Rámutatott: ezeket a tanulókat más tanintézmények között oszthatják szét, ami elfogadhatatlan a szülők és az alapítvány számára.
 
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium igazgatója és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá az iskola működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. Jelenleg fennáll annak a veszélye, hogy az iskola elveszíti jogi személyiségét.
 
Idén megpróbálta az önkormányzat új iratokkal újraalapítani az iskolát, de a prefektus megvétózta a városi tanács határozatát. Ezért az RMDSZ új iskolai intézmény megalapításának eljárását indította el. Az új intézményről idén novemberig kell az önkormányzatnak döntenie ahhoz, hogy a katolikus gimnázium jelenlegi osztályait ne osszák szét más iskolák között a 2018/19-es tanévtől.
 
 
 

Hirdetés