Több ezer sztrájkoló munkását rótta meg a besztercei Leoni

Mert tömeges spontán sztrájkot robbantottak ki május 10-11-én elmaradt, illetve lecsökkent béreik miatt.
Hirdetés

Fegyelmi megrovásban részesült a besztercei Leoni német-román vállalat közel 2500 alkalmazottja, akik a cég vezetősége által törvénytelennek tekintett spontán sztrájkot tartottak május 10-11-én. 

Ralf Singmann, a cég európai ügyvivője kedden arról tájékoztatta a sajtót, hogy a besztercei Leoni vállalat két gyárat működtet Besztercén, valamint egyet Ludason, és a három létesítmény összes alkalmazottjának körülbelül egyharmada, szám szerint 2430 személy részesült írásbeli megrovásban a sztrájk miatt.

35 személy ellen fegyelmi eljárás kezdődött,

közülük 23-an úgy döntöttek, hogy beadják felmondásukat. Ralf Singmann cáfolta, hogy a szóban forgó 23 személyt a cég kényszerítette volna a felmondásra, noha ezt ketten is állították a felmondólevelüket benyújtó volt alkalmazottak közül. Őket múlt héten a megye prefektusa, Ovidiu Frenţ is fogadta.

A besztercei Leoni ügyvivője szerint a május 10-ei és 11-ei munkabeszüntetés nem volt összhangban a vonatkozó romániai törvényekkel, mivel még érvényes volt az alkalmazottak kollektív munkaszerződése, és éppen lezárultak a tárgyalások az új szerződés megkötésére. Elismerte ugyanakkor, hogy hiányos volt a kommunikáció a cég vezetősége és a szakszervezet, valamint az alkalmazottak között a bérnövelések körüli tárgyalások során.

A kollektív munkaszerződésről folyó tárgyalások

Hirdetés

eredményeképpen egy munkás bruttó jövedelme 1700 és 1900 lej között mozog, a pénzösszeg mellé ételjegyek is járnak. Az alkalmazottak karácsonykor és húsvétkor prémiumban részesülnek. 

Az első Leoni gyárat 15 évvel ezelőtt nyitották meg Besztercén. Az alkalmazottak száma jelenleg több mint 8000 fő. A hivatalos adatok szerint a cég beruházásainak értéke ezalatt elérte a 100 millió eurót. 

Hirdetés