Mi legyen Románia új turisztikai jelképe? Hát a juh, a JUH!

A turisztikai miniszter a Mioriţában találta meg a romániai idegenforgalom kvintesszenciáját.
Hirdetés

Amikor Elenea Udrea turisztikai miniszter pár éve bedobta, hogy Romániának ezentúl egy zöld levélke lesz a jelképe az idegenforgalmi stratégiában, programokban, reklámokban, sokan hörögni kezdtek, hogy az új szimbólum semmilyen, hogy plágium, hogy vécéillatosító-reklámot idéz a színvilága.

Most a méltatlankodók kezdhetnek bégetni, ugyanis Mircea Dobre turisztikai miniszter elsütötte a jelképágyút és közölte, hogy nem ártana, ha az ország új turisztikai jelképe egy juh lenne.

Írjuk le még egyszer: egy juh.

A miniszter a múlt héten tájékoztatta is a hazai turisztikai ágazat fontosabb szereplőit, hogy lecserélné az Udrea-levélkét egy Dobre-juhra, mégpedig azért, hogy Románia turisztikai országimázsát a Mioriţa (azaz Bárányka) című népi balladára alapozza.

A turisztikai cégek képviselői pedig hirtelen nem tudták, hogy köpjenek vagy nyeljenek. Aztán amikor már sikerült megszólalniuk, azt mondták, hogy az ötlet egy emeletes marhaság, mivel a Mioriţa egy szomorú, gyászos hangulatú legenda, amelyben három juhász halomra gyilkolja egymást, ráadásul a juh egy ostoba állat, és hát nem ezekre kellene építeni az ország idegenforgalmi imázsát. Meg aztán ugye, a romániai turizmusban minden rendben van, már csak ezt a kis apróságot kell megoldani…

Hirdetés

A profit.ro gazdasági portál szerint a múlt heti egyeztetésen a turisztikai ágazat vezető üzletemberei eleinte tényleg nem tudták eldönteni, hogy a miniszter viccel, vagy komolyan beszél. Akkor kezdték megérteni, hogy nem viccel, amikor Dobre tárcavezető azt kezdte ecsetelni, hogy Spanyolországnak ott van jelképként a bika, Franciaországnak pedig a gall kakas, ez pedig követendő példa lehetne Románia számára is.

A miniszter szerint a zöld levél nem reprezentatív Romániára nézve, ezért kellene a juhra cserélni.

„Nekem soha eszembe nem jutott volna ilyesmi” – idézte fel múlt heti megdöbbenését a profit.ro-nak egy turisztikai egyesület vezetője. Mi tagadás, érthető.

Dobre: nem úgy gondoltam, na..
Mircea Dobre miniszter a Hotnews-nak úgy reagált, hogy ő nem is akarja lecserélni a levélkét a juhhal, csak annyit javasolt, hogy a nemzeti szimbólumokat, például a Mioriţát használni lehetne a turisztikai promóciós anyagokban. A miniszter azt mondja, nem érti, miért nevetik ki az ötletét. „Franciaországnak ott a gall kakas, Hollandiának a tehén, Spanyolországnak a bika. Én nem beszélhetek egy olyan jelképről, mint amilyen a Mioriţa?” – tette fel a nagy kérdést Dobre.
Meg aztán: az ország turisztikai brandjét 2020 végéig nem lehet csak úgy megváltoztatni, mivel a kidolgozása és gyakorlatba ültetése európai uniós forrásokból történt, módosítás esetén pedig Romániának 850 ezer eurót kellene visszafizetnie az Európai Bizottságnak.

Hirdetés