A 2009-es választást vizsgáló parlamenti bizottság első ülésére meghívták Dan Andronicot, a szóban forgó bizottság létrehozását kiváltó híres „leleplezések” szerzőjét. Andronic a meghallgatása előtt azt nyilatkozta, hogy ragaszkodott a nyilvános üléshez, mert a „közvéleménynek érdeke megtudni az igazságot” a 2009-es elnökválasztás második fordulójának éjszakáján lezajlott eseményekről. Valójában sem Andronic „leleplezéseinek”, sem a parlamenti „vizsgálóbizottság” tevékenységének, bármi is legyen az, nincs semmi közük a közérdekhez. Ezzel szemben közük van egy másfajta titkos megállapodáshoz, egy sajtó és állami intézmények közötti aljas cinkossághoz, melynek célja a korrupció elleni harc leállítása, a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) kompromittálása és felszámolása és végül az igazságszolgáltatás függetlenségének megszüntetése és politikai ellenőrzés alá történő (vissza)helyezése.

A „vizsgálóbizottság” kimondottan semmit sem „vizsgálhat ki”, mert egyrészről nincs semmilyen tett – az állítólagos választási csalás –, másrészről pedig Andronic semmit sem leplezett le, csak egy kvázi nagyvilági összejövetelről számolt be, amit egy csomó rosszul megalapozott látszattal és ténybeli tartalom nélküli utalással tűzdelt meg. A bizottság céljai egybeesnek Andronic céljaival,

egy történelemhamisítást akarnak intézményesíteni:

nevezetesen azt, hogy létezik egy, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a DNA összefogásával létrejött „Rendszer”, a „Binom”, melyek a hatalom de facto gyakorolására Romániában létrehoztak egy „Hálózatot” és melyek, íme, ahogy azt a „leleplezések” is „bizonyítják”, akár még a választási folyamatot is manipulálhatják.

Ami a politikusokat illeti, ennek a célkitűzésnek – egy legendás lény, a Binom létezésének rendelet útján történő kihirdetése – van egy nyilvánvaló tétje, nevezetesen a DNA-akták eltüntetése. Az már kevésbé világos, miért vesz részt a történelem ennyire durva meghamisításában ennyi sajtóintézmény – az összes hírtelevízió, valamint a legtöbb kiadvány, formátumától függetlenül. Miért akarja a romániai média – kevés kivételtől eltekintve – ennyire támogatni azt, amit nem lehet támogatni, főleg, hogy ennyire nyilvánvalók a következményei a korrupcióellenes harcra és az igazságszolgáltatásra nézve? Más szóval, miért ennyire eltökélt a sajtó döntő többsége abban, hogy felszámolja a független igazságszolgáltatást és fog össze ezért az állammal és a politikai hatalommal?

Az egyetlen lehetséges válaszomnak három iránya vagy tengelye van, melyek meghatározzák a romániai sajtó mélységesen eltorzult állapotát.

Először is,

a médiatulajdonosok közvetlenül érdekeltek a korrupcióellenes harc felszámolásában.

Ahogy arra Dan Tăpălagă a múlt héten rámutatott, Voiculescutól és Ghiţătól Andronicig és az Adamescu-családig, meg Burci-ig és – újabban – a Digi 24 vezetőségéig nincs egyetlen médiatulajdonos sem, akinek ne legyen valamilyen gondja az igazságszolgáltatással, pontosabban mondva a DNA-val. E tekintetben egybeesnek a román államot most vezető politikusok és a médiatulajdonosok érdekei és ezért jött létre ez az állam és média közötti egészségtelen igazságszolgáltatás-ellenes összefogás.

Másodsorban egy olyan újságírókból álló csoporttal van dolgunk, akiknek nagy lenyomatuk van a médiában, és akiknek tevékenységét bárminek lehet nevezni, csak újságírásnak nem. Egyszerűbben mondva, mindaz, amit a közéletben közzétesznek vagy sugároznak,

a saját üzleti és/vagy hatalmi érdekeiknek, valamint az ezen a területen meglévő kapcsolataiknak van alárendelve.

Kihangsúlyozom az „üzleti és/vagy hatalmi érdekek” megfogalmazást. Ezek könnyen azonosíthatók: egyeseket már elítéltek, mások – néha ugyanazok – zsarolnak, a legtöbben jobban vagy rosszabbul leplezett játékokat űznek, vagy szolgalelkűségük irányát a hatalomban bekövetkező változások szerint váltogatják, miközben hivatásos ellenzéki pózban tetszelegnek. Egy részükről, mint például Roşca Stănescuról már régóta tudjuk, hogy a Securitate besúgói voltak, mások váratlanul leplezik le magukat, mint Turcescu, hogy ezt követően megkapjon egy szinekúrát Traian Băsescu pártjában. Szinte valamennyien, Andronic-kal az élen, egy ideig nagyon is hasznos kapcsolatokat ápoltak Vântuval, Patriciuval, Voiculescuval és más büntetőügyes és -ítéletes „sajtó”-mogulokkal. Most kevés figyelmet szentelek az Antena 3-nak vagy a România TV-nek, mert ott sohasem zajlott újságírás. Az előbbi egy Goebbels technikáit használó propaganda-szócső, a másik egy politikai-pénzügyi zsarológépezet. Akármilyen demokratikus elveik vagy bármilyen ideáljuk lett volna valaha ezeknek az embereknek a sajtó szerepéről és a felelősségéről a demokratikus Romániában, azt már rég mélyen eltemették a pénzkötegek és kompromisszumhegyek alá. Ennek az erkölcsi csődnek az a legsúlyosabb következménye, hogy ezek a személyek „reprezentatívvá” váltak és médiaiskolákat hoztak létre.

Ennek a groteszk tablónak a harmadik tengelyét az képviseli, ami ezekből az „újságíróiskolákból”, a „Cristoiu-iskolából”, a „Roşca Stănescu-iskolából” és más hasonlókból kikerült:

olyan újságírók masszája, akiket egyszerűen nem érdekel a szerepük,

és akiknek semmit sem jelentenek az olyan kifejezések, mint a „felelősség”. Talán csak olyan mértékben, ha a tulajdonossal, a pártfőnökkel vagy ez utóbbi számlái iránti felelősségről van szó.

A romániai sajtó azzal, hogy a korrupcióellenesség és az igazságszolgáltatás ellen összefogott az állammal, olyan harci géppé vált, mely az alapvető szabadságok ellen harcol, vagyis pontosan azok ellen, amiket védenie kellene.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.