Erős kontraszt van aközött a megelőző figyelem között, mellyel a bukaresti román hivatalosságok a múlt hétvégi RMDSZ-kongresszust kezelték és Kelemen Hunor legutóbbi nyilatkozatai között. Egy olyan országban, ahol az elnök, a miniszterelnök, a kormánypárt vezetője „barátságról, szolidaritásról és jó együttműködésről” szóló üzeneteket küldenek vagy adnak át személyesen, furcsának tűnik a Szövetség elnökétől nem többet és nem kevesebbet hallani, mint azt, hogy „sérült a jogállamiság”, „illúzió a hatalmi ágak szétválasztása” és „megsértik az alapvető jogokat”. Kelemen Hunor a közelmúltban ezt már elmondta néhányszor, nagyon komor hangon a Parlamentben, megismételte a helyi közigazgatásban dolgozó ifjúsággal szervezett egyik találkozóján is. Többek között ezzel a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Középiskola ügyére is utalt, melynek létrehozása bűnvádi nyomozás tárgya lett, és melynek helyzetét kitartóan felemlegették a Zilahon tartott szombati kongresszus folyamán.

De a politika bonyolultabb dolog.

Miközben Klaus Iohannis nyilvánvaló hűvösséggel kezeli az RMDSZ-t,

a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) kész nagyobb jelentőséget tulajdonítani neki és némiképp átvenni azt a szerepet, amelyet a CDR (Romániai Demokratikus Konvenció – a szerk.) töltött be az 1989 utáni első években a romániai magyarokkal kapcsolatban. Liviu Dragnea PSD-elnök Zilahon, a kongresszus küldöttei előtt kijelentette: azt szeretné, ha a romániai magyarok PSD-s jelöltre szavaznának a 2019-es elnökválasztáson. Erre eddig sohasem került sor: a magyarok Emil Constantinescura, Traian Băsescura és Klaus Iohannisra szavaztak annak ellenére, hogy ez utóbbi nem mutatkozott barátságosnak irányukban. Egy nem teljesen egyértelmű kivételt a 2004-es választás jelentett, amikor a Hargita és Kovászna megyei magyar választók többsége (több mint 50 százaléka) Adrian Năstaséra szavazott (de ez a többi releváns megyére nem volt jellemző), a másik elég jelentős része viszont mégis Traian Băsescut választotta, hogy aztán a 2008-as voksolás alkalmával ugyanez a választói réteg jelentős mértékben ez utóbbi felé mozduljon el.

A szavazás mindig az emberek történelmi és politikai érzékenységének valamiféle kevésbé meghatározható és mélyebb részével kapcsolatos, és néha ellentmondani látszik a közvetlen tényeknek. Adrian Năstase, például, nagymértékben hozzájárult a magyar kisebbségnek kedvező alkotmányreformhoz, ennek ellenére mégsem tudott meghatározó módon változtatni az irányultságán. Sebeket ejtett a PUNR (Román Nemzeti Egység Pártja – a szerk.) felemelkedése a FSN (Nemzeti Megmentés Frontja – a szerk.), majd a PSDR (Romániai Szociális Demokrácia Pártja – a szerk.) stratégiai szövetségeseként, a marosvásárhelyi etnikai konfliktus, hogy a Parlament szónoki emelvényéről az 1989 utáni első években elmondott magyarellenes bírálatok által fenntartott általános ellenséges légkörről már ne is beszéljünk.

Természetes dolog, ha a PSD igyekszik megváltoztatni ezeket a benyomásokat,

de világos, hogy csak néhány nyilatkozat és politikai gesztus nem elegendő. Valószínűleg nem lenne az a kormányzásba való bevonás sem, hiszen ma már senki sem bízik a körülmények szülte politikai haditervekben. A minden szinten, a helyi közigazgatásban, a kulturális intézményekben és a sajtóban meglévő általános légkör számít, más szóval, egy nehezen mérhető társadalmi helyzetről beszélünk. Márpedig úgy tűnik, hogy azokon a területeken, ahol a hatalmat gyakorolja, a PSD inkább egyfajta – mondjuk úgy – többségi gátlástalanságot támogat, nemcsak etnikai értelemben, ami nem nagyon segít neki elnyerni a magyarok szimpátiáját.

Mégis figyelemre méltó a PSD kísérlete, hogy előnyben részesítsen egy bizonyos Magyarországhoz közeledést, ami most, az RMDSZ-kongresszuson is látható volt. Míg a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) és Klaus Iohannis másodrangú képviselőkkel üzentek, a budapesti kormány Semjén Zsolt kormányfő-helyettest küldte, a PSD pedig magát az elnökét, Liviu Dragneát. Korábban már több olyan román–magyar találkozó volt, melyeknek a határ menti együttműködés újraindítása volt a céljuk. Szatmárnémetinél, például, elkerülő utat terveznek, Magyarország pedig vállalta az M3-as autópálya meghosszabbítását a határig, hogy ezzel járuljon hozzá a határ két oldalán elhelyezkedő megyék gazdasági összekapcsolásához.

Idén februárban Románia külügyminisztere, Teodor Meleşcanu látogatott el Budapestre, ahol jobb fogadtatásban volt része, mint az elődeinek és ahol megállapodtak abban, hogy néhány ágazati, energiával és infrastruktúrával kapcsolatos projektben javítani fognak az együttműködés hatékonyságán, ugyanakkor a tágabban értelmezett európai politika is szóba került. Ez talán egy olyan olvadási pillanat volt, mely folytatódhat majd, vagy ellenkezőleg, újra visszatérhet a fagypont felé. Sok változó van, ezek egyike

a román kormány és általában véve a román hatóságok romániai magyarokkal szembeni viselkedése.

Egyelőre csak egy politikaistratégia-vázlat sejlik fel előttünk, az is csak közvetetten, de nem tudjuk, hogy milyen messzire lehet majd vele eljutni. Sokkal világosabb, hogy a PSD azt sugallta a magyaroknak, 2019-ben már ne szavazzanak Klaus Iohannisra és majd meglátjuk, hogy ez utóbbinak is lesz-e erre válasza, vagy abban bízik, hogy továbbra is „kisebbséginek” tekintik majd, ami előnyére vált 2014-ben.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.