A Szekuritáté besúgója volt a neves román közvélemény-kutató

Mircea Kivu a Facebook-on vallott az évtizedekkel ezelőtt történtekről.
Hirdetés

Facebook-bejegyzésben vallotta be Mircea Kivu szociológus, hogy az 1980-as években beszervezte a Szekuritáté, és jelentéseket írt a kommunista titkosrendőrségnek.

Mircea Kivu azt állítja, hogy az 1980-as évek közepén, nem sokkal azután, hogy elfoglalta szociológusi állását az IPCT építési és tervezési intézet városszociológiai laboratóriumában, megkereste a Szekuritáté és arra kérte, hogy tájékoztassa a titkosrendőrséget „az országot fenyegető külső és belső veszélyekről”, ha tudomására jut ilyesmi. Kivu vállalta, hogy Mihai álnéven jelentéseket ír, a következő években pedig munkahelyi, volt egyetemi kollégáiról, sőt, barátairól is jelentéseket írt a Szekuritáténak.

A szociológus azt mondja: a szekustisztek burkoltan megfenyegették, hogy esetleg elveszítheti állását, de neki sem volt elég ereje nemet mondani, azt remélte, hogy sikerül kicselezni a szekusokat és érdemi információt nem fog átadni nekik. „A gyávaság – nem találok más okot, amiért aláírtam az együttműködési nyilatkozatot” – írta.

Mircea Kivu a romániai szociológia egyik neves személyisége, a Bukaresti Egyetem oktatója, sok jelentős közvéleménykutató vezetője vagy munkatársa (Ipsos, IMAS, Mercury Research). Gyakran szerepel a médiában, tévéműsorok rendszeres szereplője, szakértője.

Hirdetés