Kútba esett egy ló Kolozs megyében

Markológéppel szedték ki a benyugtatózott állatot.
Hirdetés
Lovat mentettek hétfőn a Kolozs megyei tűzoltók: az állat két méter mélyre esett egy kútba Kisesküllő településen. Kimentéséhez egy emelőgépre és egy többfunkciós markológépre is szükség volt – írja a Mediafax hírügynökség.
 
A Kolozs megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője, Andrei Biriş hétfőn a hírügynökség tudósítójának azt mondta, a ló gazdái először megpróbálták maguk kimenteni az állatot, ám nem sikerült, ekkor riasztották a tűzoltókat.
 
„A Kolozs megyei ISU tűzoltói egy 8 esztendős ló megmentésére szálltak ki, amely egy nagyjából két méter mély, kiszáradt kútba esett a Kolozs megyei Kisesküllő településen. Gazdái néhány órán át próbálkoztak a megmentésével, majd riasztották a tűzoltókat, akik egy nehéz terhek emelésére szolgáló munkagéppel és egy többfunkciós markológéppel érkeztek a helyszínre, amelyet a község önkormányzatának önkéntesszolgálatától kaptak, így sikerült megmenteniük a lovat” – mondta el a szóvivő.
 
A mentőakcióban a község állatorvosa is részt vett, aki nyugtatókat adott a lónak.
 
Két hete egy kétéves kisfiú esett bele egy szűk kávájú kútba egy Teleorman megyei faluban.

Hirdetés