Nos, nem azért szavaztak rájuk, hogy kihozzák a börtönökből a korruptakat. Fél éve folyamatosan tetten érjük őket és muszáj rajtuk tartanunk a szemünket, mint valami lótolvajokon – ez lenne egy egész nemzedék sorsa, hogy állandóan csak az országot őrizze az idiótáktól, és semmi más? A tetten érés mesterségünk címere?

Az a baj, hogy Romániában a nagy vagyonok úgy születtek, hogy közben szegénységről beszéltek a tömegnek; most a még nagyobb bajt éljük át, amikor az egész országot gallyra vágják, hogy megőrizhessék a vagyonukat. Mert

ez az igazságszolgáltatás elleni folyamatos ostrom kulcsa:

loptunk, csaltunk, annyit gyűjtöttünk, hogy elég lesz a következő öt nemzedéknek – és most ki legyek téve holmi tejfölösszájú ügyészek kénye-kedvének, ezek a suhancok kérdezgessenek engem arról, hogy mi mennyi és mekkora? Nem jobb beletenni a törvénybe egy új origót, töröljük el az eddigi vétkeket és mindenki megtartja, amit összekapart? Főleg, hogy hamarosan megérkezik Ghiţă és ki tudja miket fog összehordani, még a végén kiürül a Parlament…

Nem ismerek egyetlen pillanatot sem a történelemből, amikor ezek az érdekeik fölé helyezték volna az országot – elméletben mindig angyalok voltak, mert ahhoz nem kell sok: vedd csak elő bármelyik kormányprogramot és rögtön törölgetheted is az ingedről a sok tejet meg mézet. Most ugyanez a helyzet – a te meg az én pénzemből pókereznek, de ez az egész nemzeti alamizsna átverés; olyan bombát élesítenek, melyet a reálgazdaság nem képes elviselni, ezzel párhuzamosan pedig törvényekkel helyezik biztonságba a saját jogtalan országukat.

Azt mondjuk, nem lehet betiltani egy pártot.

Rendben, de amikor a semmirekellők élre törnek és porrá zúzzák egy ország elsődlegességeit, akkor mit csinálunk? A demokrácia eszközeivel harcolunk, nem igaz? Nos, az alkotmány is a demokrácia egyik eszköze, melyben az áll, hogy „a politikai pártok részt vesznek a polgárok politikai akaratának meghatározásában és kifejezésében, tiszteletben tartva a nemzeti szuverenitást, a területi integritást, a jogrendet és a demokrácia elveit” – akkor most bizonyítsuk be, hogy a vesztegetők kijuttatása a börtönből tiszteletben tartja a jogállamiságot és a demokrácia elveit, vagy a románok politikai akaratát fejezi ki. A párttörvényben is az áll, hogy „a politikai pártok a nemzeti értékeket és érdekeket érvényesítik” – tényleg azt hisszük, hogy a megvesztegetés a románok nemzeti értéke? És igen, ez a kérdés Traian Băsescunak is szól, aki hajdanán a testvére és az igazságszolgáltatás közül az igazságszolgáltatást választotta és aki – mióta az orrocskáját tapogató madám Udrea csillagzata alatt él – mintha megveszett volna.

Talán madám Alina Gorghiu is eldünnyög egy választ, akinek éppen más dolga támadt, amikor szavazni kellett arról az őrületről a jogi bizottságban. Nem másért, de ez a „közkegyelem” olyan vályúnak tűnik, melyből a pártok többsége szívesen iszik – elvtársakká váltak, mint az 50-es években.

Az a nagy szerencséjük ezeknek, hogy tanult emberek vonulnak az utcákra, akik nem szoktak proletár furkósbotot magukkal cipelni. Még – még! – nem tartunk ott, hogy

az emberek egyszerűen elállják a Nép Háza kijáratait

és addig tartsák ott fogva őket, amíg meg nem jön az eszük. Még senki sem gondolt arra – mert még mindig azt remélik, hogy a demokrácia mértékletességet és tisztességességet jelent –, hogy elfoglalják a kormány székháza előtti egész teret vagy a pártszékházak bejáratait. Csakhogy a visszafogottság nem tart a végtelenségig és nemcsak az emberek jólneveltségétől függ, hanem a politikai ravaszkodók mérhetetlen eltökéltségétől is.

Ami most történik, az a politikai kurválkodások következménye – ki mondta a 90-es években, hogy a Román Kommunista Pártnak (PCR) más formát kellene öltenie? Lenne egy szocialista szelet, egy liberális, egy keresztény-demokrata és így tovább. Bârlădeanu? Nos, íme, a PCR a maga teljes utálatosságában, szocialistákkal meg liberálisokkal, meg még akinek sikerült egyet röffentenie Románia Parlamentjének szónoki emelvénye körül! Ők határozzák meg a nagy nemzeti elsődlegességeket, ők tettetik magukat betegnek, amikor éppen az oktatás költségvetésről kell dönteni; arról a soha be nem tartott 6 százalékos GDP-arányról van szó. Ők azok, akik szinekúrákat alkudoznak ki a feleségük, szeretőjük vagy pártokoskák számára, velük kézen fogva

megyünk meggyőzni a világot, hogy európaiak vagyunk.

Az már szinte nem is számít, hogy visszavonták a jogi bizottsági szavazatukat – újra megmutatták, hogy mi a fontos nekik, és hogy nem az oktatáson, az egészségügyön vagy az autópályákon jár az eszük. Holmi rajtakapott zsebmetszők – na és? Jön a bér, jön a különleges nyugdíj is, titkárnőik pedig szőkébbek a világ összes szőkéjénél. Azt mondjuk majd, hogy jön majd a következő választás és ráfáznak… Tévedés – ők a prolikra alapoznak és a proliknak nem emlékezet kell, hanem lisztet és cukrot tartalmazó zacskó. Azt is mondjuk majd, hogy új pártok jönnek és ők majd ezt meg azt csinálnak. Tévedés – ezek a mostaniak, a nagy ideológiai fejesek bebiztosították bekerülésüket a Parlamentbe. Vajon hány új párt képes egy-két hónap alatt 200.000 aláírást összegyűjteni csak azért, hogy egyáltalán részt vehessen a választáson?

Továbbra is az alkotmány a megoldás: cikkelyről cikkelyre haladni, majd elővenni a pártvezetők konkrét tetteit és aztán szájbarágósan bebizonyítani nekik, hogy az euroatlanti integráció nemzeti elsődlegesség. Ez az elsődlegesség nem fér össze semmilyen igazságszolgáltatás elleni támadással,

egyetlen civilizált ország sem engedett szabadjára korruptakat,

tehát viszlát, egyszerű polgárként nyugodtan képzeleghetsz ilyesmiket, de egy ilyenfajta pártnak nincs keresnivalója a politikai színpadon.

Miért ne lehetne végigvinni ezt a forgatókönyvet, ha azokat igen, melyek ócskavasként nullázták le az ipart, porrá zúzták az oktatást meg az egészségügyet? Mitől lenne eltúlzottabb kérés a semmirekellők törvényen kívül helyezése, mint a megvesztegetők kijuttatása a börtönből? Mert hogyha a demokrácia tisztességességet és igazságos mértéket jelent, hát akkor mérjünk ugyanazzal a mércével, elvtársak!

Az alcímeket a szerkesztőség adta.