Ablonczy Balázs
Nem, nem! Soha?
Szerző: Papp Attila Zsolt
2017. május 8. hétfő, 16:31
Meglepte, hogy 2017-ben felmerülhetnek ilyen abszurd vádak – nyilatkozta a Főtérnek Ablonczy Balázs, az MTA Trianon 100 kutatócsoportjának vezetője, aki leszögezi: ez egy tudományos projekt, politikai hátsó szándékok nélkül.

Az utóbbi hetekben román akadémiai és politikai körökben azzal vádolták a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Trianon 100 kutatócsoportját, hogy a magyar kormány afféle románellenes propagandaosztályaként működik; a sajtóban is élénk polémia alakult ki a téma kapcsán. (A hangulatkeltésben élen járt egyébként Ioan-Aurel Pop, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora.)

A kutatócsoport vezetője, Ablonczy Balázs az MTA honlapján megjelent rövid válaszában visszautasította a vádakat. „Az MTA BTK Történettudományi Intézete keretében 2016-ban, 22 kutató részvételével létrejött munkaközösség nem kormányzati intézmény, hanem kizárólagosan tudományos célok mentén, a nyilvánosság előtt működő kezdeményezés” – fogalmazott a történész.

Ablonczy Balázzsal beszélgettünk a támadásokról, a kutatócsoport munkájáról, és arról, hogy lehetséges-e érdemi vitát folytatni a Trianon-problémáról.

Önt – akit a Trianon-legendák című munka szerzőjeként nehezen lehetne revizionista propagandával vádolni – meglepték ezek a támadások, vagy ez „benne van a pakliban”?

Azt gondoltam, hogy esetleg lesz ilyen, bár az ember mindig az ember alapvető jóságában bízik, és abban, hogy áh, hát ez már mégiscsak 2017, nem 1987-ben vagyunk, hogy ilyen vádak komolyan felmerülhessenek. De hát megjött, megkaptuk: az időpont meglepett, mert semmiféle apropója nem volt részünkről, nem jelent meg cikk, állásfoglalás, amire rá lehetett volna húzni ezeket az abszurd vádakat.

Szögezzük le: ez egy tudományos projekt, amit az MTA finanszíroz, mindenféle politikai hátsó szándék és becsatornázottság nélkül. 

Öntsünk akkor tiszta vizet a pohárba: mivel foglalkozik pontosan a kutatócsoport? Milyen tevékenységek kötődnek eddig hozzá, milyen rendezvényeket szerveznek, milyen kiadványokat szándékoznak megjelentetni?

Négy nagy pillér köré szervezve folytatunk kutatásokat: diplomáciatörténeti kutatásaink lesznek-vannak, vizsgáljuk a trianoni összeomlás és a magyar társadalom viszonyát (eminens módon a gazdaságot, a menekültkérdést, a közellátást, a háborús erőszakot), a határok megszilárdulását (helyben és a térképen), illetve Trianon emlékezetét a magyar társadalomban, a szociológia, az irodalomtudomány vagy a művészettörténet eszközeivel.

Részletesebben erről a trianon100.hu honlapon olvashat az érdeklődő. Azt tervezzük, hogy 2021-ben 8-10 könyvet és számtalan cikket, tanulmányt tudunk letenni az asztalra a témában: konferenciák, népszerűsítő előadások, videók és blogbejegyzések mellett.  

Számíthatunk-e Trianonnal kapcsolatos – mondjuk így – kuriózumokra? Milyen újdonságok kerülhetnek elő 100 év múltán, vagy másként fogalmazva: előkerülhetnek-e olyan újdonságok, amelyek érdemben változtathatják meg a Trianon-képünket?

Óriási meglepetésekre nem számítok, de azokat sem zárnám ki teljesen. A témáink részben ezért úgy lettek kiválasztva, hogy a kutatás eddigi fehér foltjaira fókuszáljanak – ilyen például a menekültkérdés. Inkább új összefüggésekben bízom, abban, hogy megértsük az új államok állampolgársági politikáinak hátterét, vagy azt, hogy egyes döntések milyen nagyhatalmi logikák mentén születtek.

A román vádakra reagálva azt nyilatkozta, hogy az MTA-kutatócsoport „céljai között szerepel román, szlovák, szerb és nyugat-európai kutatók bevonása a multidiszciplináris kutatásokba”. Ezt milyen módon és milyen típusú kutatásokban tervezik megtenni? Hogy látja, létrejöhet valamiféle érdemi párbeszéd nemcsak a magyar és az utódállamok kutatói, hanem az eltérő történelmi narratívák képviselői között is? Ehhez kapcsolódóan: román nyelven is megjelentették a kutatócsoport „tisztázó”nyilatkozatát, érkezett-e bármiféle érdemi visszajelzés román részről?

Ilyet nem láttam egyelőre, de a nyilatkozatot sokan megosztották – nem csak magyarok –, több ezren olvasták, talán eljutott azokhoz is, akiket illet. Az érdemi párbeszédben hivatalból bízom. Szeretnénk, ha román, szlovák kutatókkal tudnánk beszélni vagy közös konferenciát szervezni ezekről a kérdésekről. Eléggé bízom a helyi, lokális történetek erejében, ami a közeledést illeti: hogy miképpen történt a váltás egy kisvárosban, annak talán már kevésbé van köze a nagy nemzeti narratívákhoz; legalábbis nehezebb rájuk húzni. 

Korábban évekig a Párizsi Magyar Intézetet vezette, tehát a szó földrajzi-fizikai értelmében is Trianon közelségében élt. Franciaországban – amely a románok számára, a latin/frankofón hagyomány miatt mindig is egyfajta mintaállamnak, „nagy testvérnek” számított – milyen mértékben része ez a téma a szakmai nyilvánosságnak vagy akár a tágabban értelmezett közbeszédnek?

Fájhat nekünk, de ettől még tény marad: Trianon ügye a nyugati szakmai nyilvánosságban nem önmagában jelenik meg, hanem az első világháborút lezáró békerendszerek egyik elemeként. A manapság kurrens transznacionális vagy összehasonlító történeti látásmódnak a pontszerű és nemzeti státuszú események kevésbé tartoznak az érdeklődési körébe. Dominál a hosszabb időtartam és a többes, a nemzeti szempontokat felülíró megközelítés.

Jövőre ünnepli Románia a „nagy egyesülést”, a gyulafehérvári nagygyűlés századik évfordulóját. Hogyan lehet ehhez magyar részről „helyesen” viszonyulni, diplomáciai vagy kultúrdiplomáciai szempontból? Ismeretes, hogy a magyar külügyminiszter tavaly megtiltotta a diplomatáknak, hogy részt vegyenek a román nemzeti ünnep rendezvényein. Ebből kiindulva: lehet számítani a konfrontatív politika felerősödésére, akár magyar, akár román részről?

Aki látott már belülről nagykövetséget, az tudja, hogy december 1. mindig delikát ügy egy magyar külképviseleten, kormányoktól függetlenül. A múlt decemberi ügy hátterét nem ismerem, arról nem szeretnék nyilatkozni. Nem vagyok naiv, nyilván majd lesznek olyan nyilatkozatok, esetleg gesztusok az évfordulók környékén, amelyeket a másik fél barátságtalanként vagy ellenségesként értékel. A mi kutatásunk a nagy és szent tudomány nevében zajlik, az én érdeklődésem is ilyen természetű, ezekkel a félelmekkel nem tudok mit kezdeni. 

Nehéz nem észrevenni, hogy a Trianon-kutatócsoport ellen román akadémiai körökből (is) érkező támadások mögött sokkal inkább politikai motivációk húzódnak meg, mint tisztán történettudományi megfontolások. Lát-e esélyt arra, hogy a tudományos és politikai szempontok valaha is különváljanak, és tárgyilagos párbeszédet vagy akár vitát lehessen folytatni a Trianon-problémáról?

Én bízom benne, szorongó típusú optimista vagyok, a legrosszabb fajta.

Ablonczy Balázs
1974-ben született Budapesten. Történész, habilitált egyetemi docens, kutatási területe a két világháború közötti Magyarország története. PhD fokozatát 2004-ben szerezte, Teleki Pál a két világháború között (1921–1938) témájában. 2002-től 2007-ig a Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Intézetének munkatársa, 2004-től tudományos főmunkatársa volt. 2002 és 2006 között a Pro Minoritate, 2006-tól a Kommentár című folyóirat főszerkesztője. 2007-ben rövid ideig a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága munkatársa Szentendrén, majd a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató intézetének tudományos munkatársa. 2008 óta az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa. 2011–2015 között a Párizsi Magyar Intézet igazgatója. Többek közt a Trianon-legendák és A visszatért Erdély című, több kiadást megért munkák szerzője, legutóbbi műve Keletre, magyar! címmel jelent meg. 
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/21028
Az államfőnek bocsánatot kellett kérnie egy, a miniszterelnök és a képviselőház elnöke által Izraelben tett látogatás kapcsán tett, ironikusnak szánt kommentárja miatt.
A PSD-hadtest célja világos: az államelnöki intézmény fokozatos és sebészi pontosságú kiherélése.
A helyi autonómia elve sem írhatja felül a kisebbségi jogok érvényesítését – állítja 4 alkotmánybíró 5 ellenében.
Olyan korban élünk, amikor a nemi szerepek feloldódása egyszerre szabadít fel és helyez döntéskényszerbe. Muszáj gondolkodnunk róla, mégse járunk a végére.
A szokásos logikátlan (és helyenként rosszindulatú) észosztás: mit panaszkodnak a romániai magyarok, amikor Európa mintaállamai is tojnak a kisebbségi jogokra.
Mert egy rendes tank nem tud végigmenni az országon. És ezt az amerikai hadsereg európai haderőinek volt parancsnoka mondta.
A Times New Roman viccportál is megbánja, hogy lekurvázta Dragnea nőjét.
Vagyis: amíg a gyerekek játszanak a gyalui várkertben, a szülők élvezik a fesztivált. Együtt, vagy külön-külön. Mert ennyi lazaság azért belefér.
Románia nagy nehézségek árán megérkezett a középkorba. Sabin Gherman írása.
Nemsokára a Valami Amerika 3. látható Nagyváradtól Sepsiszentgyörgyig a mozikban.
Még mindig borzasztó állapotban vannak az utak Romániában.
A szerző eleinte bezzegországként emlegeti Magyarországot, hogy aztán kibújjon a lóláb, és Románia szinte minden kudarcáért a szomszédot tegye felelőssé.
Megnéztük, miért vonz akkora tömegeket a Kolozsvár melletti Zsukon rendezett Agraria mezőgazdasági kiállítás.
Az Eurostat mérte meg a nélkülözést, és viszonyította az összlakosság számához.