Hogyan készítjük elő a Nagy Egyesülés Centenáriumát?

Hihetetlen, de ilyen is van. Egy (naiv?) írás, amely nem a magyarveszélyre figyelmeztet!
Hirdetés

A Nagy Egyesülés századik évfordulója egyaránt lehet olyan momentum, mely valóban fontos az ország történelme számára, de akár csupán egy kerek évforduló megünneplése is.

Attól függ, miként tudjuk előkészíteni. Józanul nézve, ez a december elseje is ugyanolyan lesz, mint az összes többi, abban az értelemben, hogy a 101. évforduló is legalább olyan fontos. Ennek ellenére a jövő év különlegesebb alkalom lesz, a civil, a politikai és a nyilvános akciók igyekeznek majd minél nagyobb súlyt adni az ünnepnek, minél pozitívabb fényben feltüntetni a jeles évet.

Ilyen vagy olyan módon mindnyájunkat áthat majd a momentum szimbolisztikája. Válhat-e történelmünkben viszonyítási ponttá a Nagy Egyesülés 100. évfordulója? Igen. Az a fontos, hogy a nemzet olyan projektben (vagy akár többen) vállaljon szerepet, mely, vagy melyek – természetes módon – összegyűjti(k) az egész ország polgárainak energiáit.

Mit kellene elkerülni? A Centenárium megünneplését nem kellene egyszerűen kipipálni azzal, hogy a legnagyobb kaláccsal bekerülünk a Rekordok Könyvébe, vagy minden megyében drága koncerteket szervezünk, politikusi beszédekkel megtűzdelve. Nem kellene a minden eddiginél nagyobb fegyverkiállítást sem megszerveznünk, harci repülőkkel és elitcsapatokkal. Senkit sem kell lenyűgöznünk.

Nem lenne jó, ha beleesnénk egy szélsőségességig fokozott románizmus bűnébe,

ahogy azzal különféle alakok próbálkoznak egy legalábbis kellemetlennek nevezhető viselkedéssel. Nem kellene agyba-főbe ünnepeket szervezni, minél több népviseletbe öltözött polgárral. Nem mintha nem lenne szép.

Nem kellene a nacionalizmus legnagyobb seregszemléjére törekednünk. Nem így leszünk hazafiak.

Nagyon nehéz lesz visszafognunk az úgynevezett hazafiságot. Több millió megnyilvánulás lesz, melyeken elmondják majd, hogy egyediek, különlegesek vagyunk, csakhogy „egyesek” nem hagyják, hogy tegyük a dolgunkat, például az „utca”, az idegenek, a magáncégek, a magyarok, az ellenzék. Képzeletbeli entitásokra fognak ujjal mutogatni és egyre többet beszélnek majd arról, hogy sokkal jobb volt korábban, és milyen remek gyáraink voltak. Ma olyan politizálóink vannak (tudatosan nem politikust írtam), akik az ország térképét ábrázoló képeket tesznek közzé a Facebookon, azt sugallva, Romániát az a veszély fenyegeti, hogy feldarabolják. Az „ellenállók” (utalás a korrupcióellenes tüntetések „#rezist” mozgalmára – a szerk.), Soros, a multik.

A felelőtlenek nagyon népszerűek a közösségi oldalakon.

És, hogy teljes legyen a kép,

a társadalmi kategóriákat ugyanazok a politikusok fordítják egymással szembe.

Korporatistákat a közszféra alkalmazottaival és így tovább. Mindezt azért, hogy eltereljék a figyelmet a saját kudarcaikról. Mivel maradunk ennek nyomán? Megosztottsággal és megoldatlan gondokkal.

A Nemzeti Ünnep úgynevezett megtisztelése ürügyén a hatóságok korlátlan összegeket költhetnek el bármilyen elfogadható eredmény nélkül. De az emberek másnap visszatérnek majd a szegénységükbe, azokhoz a frusztrációkhoz, melyeket ugyanazok a hatóságok okoztak nekik, amelyek felépítették ezt a sok betegségben szenvedő társadalmat. Kezeletlen betegségekben. Ma az az elv működik, hogy mindenki menti a bőrét. A rossz törvények olyan rendszert szilárdítanak meg, mely nem az értékek, a minőség hirdetésén alapul. Még a magánszektor is torzul. Ma mindenki úgy boldogul, ahogy tud, a rendszer pedig továbbra is ezt a helyzetet generálja. A lehető legrosszabbul működő rendszerünk van.

Egy projekt több mint szükséges.

Azt hiszem, a kormánynak és az Elnöki Hivatalnak

tisztességes szolidaritásra kellene felszólítania a nemzetet.

Olyan felhívás kellene, mely olyan projekt támogatására vehetné rá a nemzetet, melyre valóban mindnyájan büszkék lehetnénk. Egy (vagy több) olyan tervre lenne szükség, melyben több méltóság van, és amely újra visszaadhatja a reményt több millió románnak.

A kormány meghirdethet egy tervpályázatot, melynek nyomán a legjobb ötletet vagy ötleteket megvalósíthatnák. Egy évvel korábban, december 1-én lehetne elindítani a mindenkinek méltóságot és örömet adó projekt megvalósítását.

Hirdetés

Olvastam egy nagyon jó cikket Észtországról, melynek volt egy csodálatos kezdeményezése. Arról van szó, hogy egy nemzeti projekt keretében hangszereket gyűjtenek minden gyermek számára, hogy örömet leljenek a zenében és jövőre minden család a gyermek által kapott hangszer ütemére és hangjaira ünnepli majd meg a 100. évfordulót.

Azok egyike lévén, különben, akik évek óta minden alkalommal szóba hoztuk egy oktatási projekt megvalósításának szükségességét, támogatnék egy ilyen tervet. Nem én vagyok az első és az utolsó sem.

A mai Romániában a falun élő gyermekeknek, az alacsony jövedelmű családokban élő gyermekeknek

kevesebb esélyük van, mint a többieknek. Nem voltak jó iskoláik, nem kapják meg a legjobb tanárokat, a szülőknek nincs pénzük korrepetáltatni őket, hogy bejuthassanak a jobb középiskolákba, a falusi tehetetlenségi erő pedig olyan rendszerben tartja őket fogva, melyben nem fejlődhetnek.

A projektet a különlegesebb eseteket ismerő, a szociális ügyeket nyilvántartó polgármesterek, megyei tanácsok, szociális segélyezési igazgatóságok valósíthatnák meg az iskolaigazgatókkal, a tanárokkal, a civil szervezetekkel és a szülőkkel együtt.

Minden nyolcadik után szakiskolába, tehetséggondozó, sportközépiskolába beíratott, alacsony jövedelmű családból származó gyermeknek három évig tartó, szállást és étkezést is magába foglaló képzésben kellene részesülnie a közhatóságok támogatásából, a polgárok és a vállalkozások adományaiból. A jövendőbeli szakácsoknak, járműgépészeknek, építőmunkásoknak minden bizonnyal lesz jövőjük ebben az országban. Románia tizenöt éve nem képez már sem szakmunkásokat, sem szakembereket.

Románia nagy lépést tehet előre, ha képezni fogja a gyermekeit.

A Fejlesztési Minisztérium sok milliárd lejt fordított és sok milliárd lejt fordít a szavatolt jövedelem biztosítására még azok számára is, akik sehol sem akarnak dolgozni. A különleges nyugdíjak rendszerének egyéb anomáliáit már nem is említem.

Tehát létrehozhatnánk egy nagy projektet három évre, vagy talán korlátlan időre is.

Románia elnöke nemrég kihirdetett egy törvényt, mely lehetővé teszi a helyi hatóságok számára a szakiskolát választó gyermekek anyagi támogatását. A nagyvárosok esetében ezek az összegek nem jelentenek akadályt. A megyei tanácsok a községekkel Oktatási Közösségközi Fejlesztési Egyesületeket (OKFE) hozhatnak létre. Ugyanúgy, ahogy kénytelenek voltak KFE-ket létrehozni vízellátási, csatornázási, vagy hulladékgazdálkodási projektekre, az oktatásra is létrehozhatnak ilyet. Az eredmények lenyűgözőek lesznek. Az a fontos, hogy legyen egy minimális elképzelésünk arról, mi vár ránk.

Ez lehetne az egyik projekt. Minden bizonnyal másfajták is vannak. Még ennél is jobbak. Fogalmazzuk meg és valósítsuk meg őket.

Sokkal szebbé tehetnénk Romániát annak tudatosításával, amit meg kell tenni, olyan tartós projektekkel, melyek bevonják a társadalmat.

Romániának most nagyobb szüksége van egyesítő projektre, mint eddig bármikor.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés