Nagy Koppány úr, avagy a kolozsvári regénykedés

Egy igazi „irodalmi vendégmunkás” hozza a tavaszt Kolozsvárra.
Hirdetés

Ismerik-e Jozefát urat, aki regénykedik? És Ekler Ágostot, akire emlékezünk? Tudják-e, mit dalol a vendégmunkás? És azt, hogy nehéz, nagyon nehéz, mert muszáj vala megvénülnöd? És azt, hogy kinek a nagyapja tudott repülni?

Hát a Nagy Koppány Zsolté. Azé a Nagy Koppány Zsolté, aki az írói pályáját több mint másfél – lassan inkább két – évtizede Kolozsváron kezdte, az Előretolt Helyőrség csoportosulás, műhely és szépirodalmi páholy kebelén. Volt bölcsészhallgató, kiadói szerkesztő, angoltanár, műfordító, íróakadémiai oktató. És mindenekelőtt remek író, tavaly óta József Attila-díjas.

Nagy Koppány Zsolttal április 27-én, csütörtökön este 7 órától találkozhatnak a kolozsvári irodalombarátok, az Álljunk meg egy szóra elnevezésű E-MIL-rendezvénysorozat legújabb meghívottjaként, és – mint megszokhattuk – László Noémi beszélget majd vele. Az időjósok szerint még a nap is sütni fog.

Hirdetés