Ultimátum Strasbourgból: hat hónapon belül enyhíteni kell a börtönök zsúfoltságát

Grindeanu fogadkozik, hogy megoldják, a legfelső bíróság elnöke szkeptikus.
Hirdetés

Az Emberi Jogok Európai Bírósága ultimátumot adott Romániának: hat hónapon belül dolgozzon ki „pontos ütemtervet” a börtönök túlzsúfoltságának enyhítésére. A bíróság keddi döntésében azzal indokolja a szigort, hogy a romániai börtönökben uralkodó állapotok és jogsértések rendszerszintűek, a fogvatartási körülmények pedig sértik az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. cikkelyét, amely tiltja az embertelen és megalázó bánásmódot.

A strasbourgi bíróság döntése a Rézmíves és mások kontra a román állam ügyben kedden hozott ítéletének része.

Négy román állampolgár, Rézmíves Daniel Árpád, Marius Mavroian, Laviniu Moşmonea és Gazsi József panaszolta be a román államot a strasbourgi bíróságnál a büntetésvégrehajtási intézetekben uralkodó állapotok miatt. Többek között a cellák túlzsúfoltsága, a gyenge higiéniai körülmények, a rossz minőségű élelmiszerek miatt emeltek panaszt, illetve azt is felrótták, hogy

sokszor patkányok és csótányok voltak a cellákban.

Azt is felrótták, hogy túl nagy a zsúfoltság, nincs természetes fény, rövid a napi séta ideje, nincsenek kikapcsolódásra lehetőséget teremtő tevékenységek, kulturális vagy oktató programok, ami pedig depressziót okoz, és megalázza a fogvatartottakat.

A döntés arra kötelezi a román államot, hogy Rézmívesnek és Gazsinak fejenként háromezer eurós, Mavroiannak és Moşmoneának pedig fejenként ötezer eurós kártérítést fizessen. A román államnak állnia kell az 1850 eurós perköltséget is.

Rézmívest, Moşmoneát és Gazsit a temesvári, pelendavai, illetve nagybányai börtönben tartják fogva, Mavroian pedig a focşani-i börtönbe volt bezárva, őt 2015. január 13-án szabadon engedték.

Fél év?

Sorin Grindeanu miniszterelnök a döntésre reagálva azt mondta: meggyőződése, hogy Tudorel Toader igazságügyi miniszter „megfelelő ütemben” kidolgozza a szükséges intézkedéscsomagot, a kormány pedig „hat hónap alatt megoldja mindazt, amit az utóbbi 26 évben kellett volna rendezni”.

Hirdetés

Cristina Tarcea, a legfelső bíróság elnöke szkeptikusabb: szerinte hat hónap alatt ki lehet dolgozni mindenféle intézkedéseket, de nem lehet megnyugtatóan rendezni azt, ami az utóbbi húsz évben nem sikerült.

A romániai Helsinki Bizottság vezetője szerint az EJEB nem a börtönkörülmények látványos javítását kéri fél éven belül, hanem az ehhez vezető, koherens és fenntartható intézkedéscsomag kidolgozását, ami teljes mértékben megoldható ennyi idő alatt. Ráadásul a hat hónap valószínűleg kilenc lesz, mivel az EJEB ítéletei általában a kihirdetés után három hónappal válnak jogerőssé, a hat hónapot pedig a jogerőssé válástól kell számítani.

Az EJEB már hasonló ítéletet hozott 2012-ben is Iacov Stanciu ügyében, a román állam mégsem tett semmit a körülmények javításáért – nyilatkozta a Mediafaxnak Nicoleta Andreescu ügyvezető elnök.

2016 júliusában a romániai börtönökben 28 278 elítélt töltötte büntetését, holott csak 18 826 rab számára lett volna elég hely. A tavalyi év első nyolc hónapjában 58 fogvatartott vesztette életét a romániai börtönökben, hárman öngyilkosságot követtek el, a többiek halálát egészégügyi probléma okozta.

Hirdetés