Már hétfőn is találkozhattunk ugyan a Karolina-téren kávézó osztrák stábtagokkal vagy a Sétatéren sétáló olasz tornászokkal, a város egészén nem érződik, hogy az erdélyi sporttörténelem valaha volt legrangosabb nemzetközi eseménye zajlik.
A Sétatér végétől azonban már igen, amikor látjuk, hogy a versenyzőket a szállodáktól a csarnokig szállító buszok rendőri felvezetéssel, kísérettel közlekednek, hogy egész hétre lezárták az autóforgalom elöl a Stadion utcát, hogy a csarnok körül látványosan és nagy számban köröznek a kutyás és fegyveres csendőrök, a város felett pedig egy rendőrségi helikopter.
Olvasson még:
Fotók: Manases Sándor
Benn már nyugisabb a helyzet, viszont mintha kissé Bukarestbe csöppentünk volna, románul szinte csak erős regáti tájszólásban szólalnak meg a szervezők. A Román Torna Szövetség képviselőin erősen érződik, hogy ők nagyon Bukarestbe akarták volna vinni az eseményt, csak a csúnya Oprescu bácsi még megtervezni sem volt képes nekik azt a fránya sportcsarnokot, amivel megpályázták ezt az Eb-t.
Hiába nyert ugyanis Románia 142 érmet az Európa-bajnokságok 1955 óta íródó történelmében (ennél többet csak az oroszok, összeadva a megboldogult Szovjetunió sikereivel), rendezési vonalon csak egy 1957-es bukaresti női Európa-bajnokságot tud felmutatni.
A csarnok folyosóin a szponzoroknak és a tévéközvetítést biztosító TVR-nek köszönhetően zajlik az élet, utóbbi két helyszíni stúdió mellett egy kisebb fotókiállítást is berendezett a román tornasport történelméről, kölön kiemelve természtesen az Eb nagykövetének választott Nadia Comăneci-et.
A szuvenírboltot alighanem elsősorban a külföldiek fogják megrohanni, találkoztunk már svéd és svájci rajongókkal is – utóbbiak egy hatalmas kolomppal dobták fel a selejtezők első csoportjának amúgy elég csendes versenyét. Nagyon érződött, hogy a gyengébb sportolók kerültek ide, és a nagy neveket estére tartogatták a szervezők – de legalább láttunk néhány szakmailag értéktelen, ám látványos fenékre huppanással végződő ugrást.
A teremben viszont már egy igazi profi világ volt, amelyet az európai szakszövetség sokat látott gárdája mozgatott. Élőben sokkal látványosabban átjön, mint a kizárólag a versenyzőkre fókuszáló tévéközvetítésben, hogyan is ülnek körül a pontozóbírók egy-egy szert, hogyan irányítja kéttucatnyi ember a rengeteg kijelzőt, hogy mindig éppen az adott versenyző neve, majd pontszáma legyen kiírva, és a központi kockában a verseny aktuális állása is megjelenjen. Volt, hogy egyszerre 4-5 szeren is tornászott valaki, mégis követhető volt a történet.
A délutáni program hatalmas balesettel indult, a román csapatból már az első szeren kiesett Laurentiu Nistor, aki a nyújtóról leesve hátizomrándulást szenvedett, és mentővel vitték kórházba.
Közben felfedeztük, hogy Azerbajdzsánt egy Tálas Bence nevű fiatalember képviseli, majd megcsodáltuk az olimpiai bajnok Berki Krisztián kiemelkedő lólengés-gyakorlatát, amellyel a verseny addigi legnagyobb pontszámát, 15,200-at érdemelte ki. A döntős helye már ekkor biztos volt.
A megnyitóünnepség lézershowból, valamint aerobikos gyerekek és fiatalok táncából állt, a végén valami borzalmas poposított népzenével. A beszédeknél megerősödött bennünk az érzés, hogy az Eb Bukarest bulija, csak Kolozsváron rendezi: Emil Bocot ugyanis nem engedték mikrofonközelbe, csupán Marius Dunca ifjúsági és sportminiszter, valamint Georges Guelzec, az Európai Torna Szövetség elnöke kapott szót. Még Nadia Comăneci is csak a VIP-páholy magasságából integetett le a népnek.