Mi van a kolozsvári Főtér alatt?

Régész mesteris diákok megmutatták. Sőt meg is foghattuk a feltárt cserepek és csontvázak egy részét.
Hirdetés
Kapóra jött a Főtér nyugati oldalának gyalogosítása, pontosabban a munkálatok előtti régészeti feltárás a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézetnek. A KMEI már rég tervezi, hogy bemutatja egymásnak a Kolozsváron működő egyetemi szakkollégiumokat, amelyeket összefog és támogat, a végéhez közeledő főtéri ásatás pedig kitűnő ürügy volt arra, hogy a sort a régészek Pósta Béla Egyesülete nyissa múlt héten a Bulgakov kávézóban. 
 
Mielőtt elárulták volna, mit találtak a Főtér alatt, az örökségvédelem mesterképzés elsőéves hallgatói abba avattak be, hogyan találnak leleteket, amikor épp nem könyvtárban olvasnak, vagy meglévő leletanyagot dolgoznak fel. Bár a régészetet elsősorban ásatásként képzeljük el, ez egy „destruktív” módszer: valamit tönkre kell tenni, hogy be tudjanak nézni alá – magyarázta Belbe Sebastian és Kócza Richárd. Ezért előbb roncsolásmentes eljárásokkal alaposan megnézik, hol érdemes ásni:
  • geomágneses felméréssel a talaj bolygatása nélkül tudnak kő- vagy téglafalakat azonosítani a föld alatt;
  • terepbejárással például a földműveléskor már felszínre bukkant kerámiatöredékek koncentrációjából következtetnek arra, hol lehet az a lelőhely, amelynél már érdemes ásni. Ezt a pontot, illetve a hatósugarát GPS-koordinátákkal megjelölik, és adatbázisba töltik fel. Ha valamikor a területen bármilyen ingatlanberuházás történne, azt ásatásnak kell majd megelőznie;
  • légifotókon jobban kirajzolódik, ha van valamilyen emberi építmény a föld alatt, mint ha csak a talajszinten néznének szét.
 
Belbe Sebastian, Kócza Richárd
 
Balszélen Belbe Sebastian, jobb oldalon Kócza Richárd | Fotók: Szabó Tünde
 
Ásatáskor szintén igyekeznek roncsolás nélkül kibontani a leleteket, mindent mérnek, rögzítenek, dokumentálnak fotón, rajzon, listákon. Ilyen dokumentumokból, illetve a feltárt és kimentett leletekből tudjuk, hogy 
 

a kolozsvári Főtér alatt húzódik a római Napoca egy része.

Miután Traianus legyőzi 106-ban a dákokat, és elfoglalja Daciát, telepeseket költöztet a területre. Mai ismereteink szerint Napocát legkorábban egy Ajtonyban felfedezett mérföldkő „említi” 108-ban. A várost Hadrianus császár emelte municipium rangra 124-ben, elsőként Dacia provinciában, ez gazdasági megerősödéssel is járt.
 
A római kori város a mai Karolina tértől a Jókai utcáig, illetve a Kinizsi Pál utcától a Brassai Sámuel utcáig terjedhetett, területét pontosabban csak további ásatásokkal lehetne meghatározni. A Napocát feltáró ásatás 1944-ben kezdődött, kisebb-nagyobb megszakításokkal 2005-ig tartott, és az Erdélyi Történeti Múzeum, a Babes-Bolyai Tudományegyetem, illetve a Román Akadémia régészei végezték mintegy 850 négyzetméteren.
 
Ma a főtéri üvegbúra alatt a város főútjának egy része, illetve egy ahhoz tartozó épület porticusa (tornáca) található, amely a 2-3. századra keltezhető. A 20. századi ásatások során nemcsak az ókori, hanem a középkori réteget is dokumentálták, begyűjtötték a leletanyagot, sőt az őskori rétegből is megmentették, amit találtak. 
 

Az ókori lelőhelyek 

közül kiemelten fontos a Memorandisták emlékműve alatt lokalizált öntőműhely, ahol bronz fibulákat öntöttek. Nemcsak fibulákat (ruhákat összefogó bross) találtak, hanem megtalálták a negatív öntőformákat is.
 
Jelentős ásatásokat végeztek a ferences kolostorral szemben is, ahol jól konzervált épületalapokat találtak számos régészeti lelettel. A Kinizsi Pál utcán tavaly folytattak ásatásokat, ahol kisebb-nagyobb római falcsonkok kerültek elő, akárcsak idén a főtéri Jósika-palota udvara alól, illetve a Tűzoltó torony alól, ahol ugyancsak idén ásnak. 
 
A Central áruház melletti Szép (Şt. O. Iosif) utcai ásatáson a kutatók valószínűleg Silvanus-nak (az erdők istenének) szentelt templom maradványait, a Karolina téren pedig római útszakaszokat és hozzájuk tartozó épületeket tártak fel. A főtéri Szent Mihály-templom belsejében tavaly megnyitott szelvényekben szintén találtak római kori falcsonkokat, akárcsak idén a bejárat előtt megnyitott két nagyobb kutatószelvényben.
 
Napoca vélt kiterjedése
 
Napoca római város valószínűsített kiterjedése
 
Az itt dokumentált ókori maradványokat adatbázisba helyezve pontosabban be lehet majd határolni Napoca municípiumot, illetve a város belső elrendezését. Miután a rómaiak feladták Dacia provinciát, a terület nem maradt lakatlan, ismertették a régészek, még ha a központban nem is találtak népvándorláskori leleteket. A környéken viszont kerültek már elő gepida és gót leletek.
 

A legelső honfoglalás korabeli magyar sírokat 

1911-ben tárták fel a Zápolya (G-ral Traian Moşoiu) utcában a Pósta Béla régészeti iskolához kötődő ásatásokkor. Jelentősebb leletek kerültek elő a Gaál Gábor és Kalevala (Semenicului) utcából, amelyek közül nem mindegyik maradt meg.
 
A Főtéren ugyanebben az időszakban (1910-1914. között) a Szent Mihály-templom északi oldalán, a jelenlegi parkoló alatt nyolc darab, 11-13. századi sírt találtak, amelyeket S végű ezüst hajkarikák datáltak. Erdély elcsatolása, 1920 után Kolozsváron is a bukaresti Vasile Pârvan régészeti iskola vette át az irányítást, amely a dák-római kor kutatására fókuszált, és háttérbe szorult a Pósta Béla-féle iskola és annak eredményei.
 
A korai Árpádkor szempontjából fontosak az 1927-es és 1946-os főtéri ásatások, amikor a Bánffy-palota és a Szent Mihály-templom közötti részen bukkantak néhány sírra valószínűleg a 12. századi kolozsvári templom temetőjéből.
 

Az idei ásatások során sikerült bebizonyítani,

hogy hol van a Szent Mihály-templom körüli középkori temető falának egy része – vette át a szót Kócza Richárd. A templom északi és déli részén már 2013-ban kutattak, vázolta az akkor elsőévesként ásatást figyelő Kócza, és már akkor kiderült, mennyire sűrűn fekszenek egymáson a csontvázak.
 
De ez nem jelent tömegsírt, magyarázta a régész: egyeseket koporsóban, másokat lepelben temettek el, a föld közöttük pedig összeroskadt. A nagyon vastag, középkori sírréteg alatt itt is római rétegre bukkantak, abban például egy nagyon szép és ritka római mécsesre. 2016-ban már a templom belsejében is kutathattak, és a sok érdekesség között olyat is találtak, 
 

amiről se a város, se az egyház nem tudott:

a szentély melletti, jobboldali mellékoltár alatt elfalazott kripta fekszik. Olyan kőkeretes sírokat is találtak, amelyek nem biztos, hogy a jelenlegi templomhoz tartoztak, ezt további kutatások döntik majd el.
 
A sírkoncentráció magában a templomban is hatalmas. A középkorban kötelező volt a templom köré temetkezni, a módosabbak pedig megengedhették maguknak, hogy egyenesen a templom belsejében temetkezzenek – magyarázta a fiatal régész. És minél gazdagabb volt valaki, annál közelebb került a szentélyhez.
 
Az egyik külső szelvényben arany éremre, Mátyás arany forintjára bukkantak egy minden bizonnyal gazdag ember sírjának mellékleteként. Nem, a régészek nem tarthatják meg ezeket az érméket – tisztázta Kócza általános derültség közepette, ezek a leletek mind múzeumba, esetleg restaurálásra kerülnek.
 

2017 tavaszán Kolozsvár legfontosabb középkori temetőjének

egy részét tárták fel Csók Zsolt régész vezetésével. Kutatóárkot nyitottak a templom főbejáratától nyugati irányba a valamikori barokk fogadalmi kapuig, amelynek megtalálták az alapozását. Ebből a 18 méter hosszú és mintegy másélf méter széles árokból múlt hét végéig több mint 150 csontvázat emeltek ki, de ez a templom temetőjének alig három százaléka – saccolják a régészek.
 
A sírokat nem ásták túl mélyre akkoriban: a csontvázak első rétegét még egy méter sem választotta el az aszfalt szintjétől, ráadásul a középkori járószint mintegy 40 centivel volt alacsonyabban a mostaninál. Nem aggódtak a járványok miatt, mint mi, illetve amikor kitört a pestis Kolozsváron, akkor nyitották meg a házsongárdi köztemetőt. 
 
A két nagy kolozsvári temető nagyjából kétszáz éven át párhuzamosan működött. A templomi temetkezést Mária Terézia tiltotta be, ennek ellenére még utána is voltak, akik templomi sírhellyel próbáltak közelebb kerülni az üdvözüléshez, főleg ha a tiltás szigorán némi kenőpénzzel tudtak enyhíteni.
 
Kerámiatöredékek
 
A régészek becslése szerint a templomban és a templom körül több ezren vannak eltemetve. Egyes esetekben a sírok „vágják egymást”: a korábbi sírok feljebb voltak, de mikor nem maradt már hely, a későbbieket mélyebbre próbálták ásni, ezek viszont gyakran keresztezték a korábbiakat. Így sok csont már nem volt anatómiai pozícióban, amikor megtalálták, ezért túl sok információt nem hordoznak, és közös tárolóba kerülnek.
 
A sírmellékletként talált pénzérmék és a velük datálható temetkezések Zsigmond és Mátyás király, illetve Ulászló idejéből származnak. Az idei feltárásokról ennél sokkal alaposabb, tudományos előadásokat valószínűleg decemberben hallgathatunk majd.
 

Ritka leletek, különleges csontvázak, meglepő történetek

A legelső csontváz, amelyet a templomban, a kapu bal oldalán találtak az egyik pillér mellett, egy női csontváz volt, és attól volt érdekes, hogy textilpánt volt a koponyáján. A pántlika azért maradhatott meg, mert fémszállal volt átszőve. 
 
Négy-öt olyan csontvázat, illetve koponyát is találtak, amelyen részben megmaradt a haj, számolt be a régész. A haj konzerválódását egészen addig nagyjából legendának tartották, mesélte Kócza Richárd, úgyhogy rendesen meglepődtek. Azon már kevésbé, hogy a hajszálak mind vörösek voltak, ugyanis a talaj ilyen színűre marja ki mindet.
 
Ritka leletnek minősül az, amikor megtalálták a koporsó lenyomatát a porban, a koporsó talpának a vasalását is, és ebből tudtak arra következtetni, hogy egy anyát együtt temettek el újszülött csecsemőjével, vagyis a két csontváz nem véletlenül került egymás mellé. Az anya karjának pozíciójából pedig következtetni lehet arra, hogy valószínűleg a szülésbe halt bele.
 
Mit árul el egy fogsor?
 
Kócza Richárd fogsorból olvas
 
Találtak összerogyott, de egész koporsót is névvel és évszámmal ellátva, viszont nem találták meg azt, akit eltemettek benne. Csak a ruházatát és a haját. Feltételezésük szerint ott a talaj olyan érdekes savakban volt gazdag, amelyek lebontották a csontokat.
 

A laikusok vs. a régészek tekintete

Sok templombajáró, illetve arra járó ember kérdezte tőlük, mit csinálnak a csontvázakkal, néhányukat kimondottan zavarta, hogy sírokat bolygatnak. Úgyhogy Kócza tisztázta most, mit kezdenek velük: 
  • megtisztítják őket, amennyire lehet,
  • helyszíni fotót készítenek róluk,
  • illetve helyszíni, méretarányos rajzot (ez azért fontos, mert a régész így rögzíthet olyan megfigyelést is, amely a fotón kevésbé kivehető),
  • rengeteg adatot írnak le minden egyes csontvázról;
  • a teljes csontvázakat külön zacskókba helyezik el a múzeum raktárában,
  • hogy később többféle elemzést végezhessenek rajtuk, és megállapíthassák az elhunytak korát, nemét, haláluk lehetséges okát, esetleges betegségeiket, étrendjüket vagy akár éhezésüket és még sok minden mást.
Az izgalmas elméleti bevezető után előrukkoltak az est meglepetésével: a Főtér alól előkerült néhány ókori, középkori és újkori kerámia edénytöredék, római utcakő és játékzseton mellett behoztak két teljes csontvázat is, egy anya és gyereke maradványait, amelyeket egy héttel korábban ástak ki. 
 
És mindent meg lehetett alaposan, közelről szemlélni, sőt meg is fogni. A régészek azt is tisztázták a laikusok kérdéseire, hogy ezek a csontok már nem tartalmaznak semmilyen fertőző mikroorganizmust. Elárulták, úgy találták meg az édesanya csontvázát, hogy a karjában tartotta pár hónapos gyermekét, így koporsómaradvány nélkül is közös temetést tudtak azonosítani.
 
Ennél izgalmasabb témával aligha mutatkozhattak volna be a régészek. A KMEI havonta egy ilyen szakkollégiumi délutánt tervez, májusban a nemrég alakult zenei szakkollégium, a Pro Musica mutatkozik be: élőzenével vezetnek majd minket a reneszánsztól a jazzig.

Hirdetés