Lesz megint tiniregény Erdélyben!

A 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik nagy dobása ez. Pár dolgot megszellőztettek róla az illetékesek. Hűha, tessék csak olvasni!
Hirdetés

A dátumot mindenki jegyezze meg! A 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre 2017. május 11. és 14. között kerül sor. És ahogy az már ilyenkor szokás, a szervezők tájékoztatták a sajtót és a nagyvilágot, hogy is lesz, mint is lesz. A tájékoztatón jelen voltak: Csomos Zsuzsanna és Ferencz Blanka főszervezők, az RMDSZ színeiben, H. Szabó Gyula a Kriterion könyvkiadó színeiben, valamint Nagy Péter, ezúttal az Exit könyvkiadó színeiben.

Ami teljesen biztos: a könyvhét fő helyszíne változatlan. Vagyis, aki könyvet, írót, költőt, színházat, zenészt akar látni, a Fogoly utcába kell annak menni. Mert ott lesz az (B)irodalmi Sátor, benne pedig minden, ami kultúra. Az irodalmi „roham” május 11-én, csütörtökön délután négy órakor indul a Kolozsvári Magyar Opera gyermekkórusával (akik gyermekdalokat adnak elő), de ott lesz Molnár Krisztina Rita költőnő is, tehát unatkozni nem fog senki.

Az idén a színház is elzarándokol az Ünnepi Könyvhétre. A Kosztolányi Dezső szerelmei című egyfelvonásos előadást láthatja majd a nagyérdemű (igen, Nyáry Krisztián írásai alapján készült), a rendező Réczei Tamás, Kosztolányit pedig Gyabronka József alakítja. A helyszín egyelőre még bizonytalan, de a szervezők szerint hamarosan fény derül erre a titokra. Az viszont már biztos, hogy a színház nem ingyenes. A jegyárak 20 és 25 lej között mozognak majd.

De eljön a könyvhétre Térey János költő is, no meg Gerlóczy Márton író, aki mellesleg Áprily Lajos leszármazottja, és idén dupla kerek Áprily-évforduló van: 130 éve született és 50 éve hunyt el a költő. A Báthoryak mítoszairól, legendáiról és talán a hétköznapjaikról is szó lesz, és nem akárkik kalauzolják a nagyérdeműt a múltba: Ugron Zsolna írónő, valamint Várkonyi Gábor történész.

Idén a szervezők az összes kolozsvári magyar iskolát bevonják a könyvheti akcióba. Mégpedig azzal, ami talán a fiatalabb generációkat a legjobban érdekli: team-slam bajnokságot szerveznek. A könyvhét előtt lesz egy selejtező, és a legjobbak a Fogoly utcai színpadon szlemmelhetnek majd.

Hirdetés

Ja, igen, a zene: az Anima Sound System egy irodalmi DJ settel készül a könyvhétre. Hogy milyen lesz? Gőzünk nincs, el kell menni, meg kell nézni, hallgatni.

És akkor most jön az idei könyvhét „felfedezettje”. Nagy Péter, az Exit kiadó vezére elmondta, hogy van egy lány, aki 13 évesen (vagyis két évvel ezelőtt) megírt egy regényt. És amikor a szöveg a kezébe került, úgy gondolta, hogy a szerzőt fel kell karolni. Azóta dolgoznak a könyvön, Gáll Attila a szerkesztője, ami azért elég jó garancia, és az idei könyvhétre meg is jelenik. A könyv címe A kalózlány, igazi tiniregény (ami jó ideje nem született nálunkfele), ráadásul nem valami felnőtt író írja tiniknek, hanem egy tini maga. A lány – Lupescu Kata, hogy a nevét is eláruljuk – azóta további két (!) regényt írt, és most írja a következőt. 

Szóval, lesz kulturális nyalánkság bőven a 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten. Így kell ezt csinálni!

Hirdetés