Sokánt!
Szerző: Florian Bichir
2017. április 5. szerda, 10:33
Avagy, hogyan lesz Károly walesi hercegből irredenta magyarbérenc?

Minden alkalommal büszkeség tölt el Károly walesi herceg (teljes nevén Charles Philip Arthur George Mountbatten-Windsor) romániai látogatásai hallatán. Íme, egy arisztokrata, akiből még koronás fő is lehet, és aki nagyra értékeli ezeket a tájakat, a kárpáti-dunai-pontoszi térséget. Őt nem ijeszti el és nem is aggasztja mindaz, amit rólunk mondanak, hogy cigányok és tolvajok vagyunk. Sőt, még számos ingatlant is vásárolt magának itt.

Kevesen tudják, hogy Nagy-Britannia Egyesült Királyságának jelenlegi királyi háza, a Windsor-ház német eredetű: a Szász-Coburg-Gothai-ház. V. György csak 1917-ben változtatta Windsorra a királyi család nevét arról az angliai településről, ahol a király rezidenciája, a Windsor-kastély található, az első világháború következményeként, amikor Németország és Nagy-Britannia egymás ellen harcolt. Tehát normálisnak tartom, hogy Károly herceg szereti az erdélyi vidéket,

a szelíd, szinte szász tájat. Ne feledjük, hogy éppen e különleges földrajz miatt telepedett le itt több ezer német (a szászok és a svábok). Egyetlen dolog zavar. Az, hogy

a herceg túl sokat beszél Erdélyről és nem beszél Romániáról,

én pedig nem tudom feledni, hogy a magyar irredentáknak London az egyik fontos központja.

„Ne feledjünk”, mondta a nemzet apostola, Nicolae Iorga. Nos, én nem tudok és nem akarok felejteni. Nem felejtem, hogy évszázadokon keresztül „megtűrt” népesség voltunk Erdélyben. Holott többségben és a saját otthonunkban voltunk, nem pedig az ázsiai pusztákról érkeztünk. És ez egészen 1863-ig így volt.

Nem felejtem, hogy 1437. szeptember 16-án a magyar nemesség és klérus, a szászok és a székelyek „testvéri uniója” egy népet eltiltott attól a jogától, hogy városokban telepedjen le, kőből építsen magának templomokat és házakat. Igen,

a románok nem élhettek városokban, később pedig csak az úton közlekedhettek, a járdán viszont nem!!!

Az 1437-es döntés nem volt véletlen, mert ugyanezeket a döntéseket hozta meg az 1514. novemberi pesti „vad országgyűlés”! (A szerző a szélsőséges román uszító „történetírók” műveiből szerezte a hagymázas gondolatait. Ezek kezelik a Budai Nagy Antal féle parasztlázadást követő kápolnai megállapodást, illetve a Dózsa György parasztfelkelése utáni országgyűlési határozatot – melynek szerző által említett „vad” jelzőjére a komoly történetírásban nem találtunk nyomot – románellenes intézkedésekként, holott azok valójában a – magyar, román, székely – jobbágyok ellen irányultak. – a szerk.) Megaláztatás? Enyhén szólva! És ahogy azt Ioan Talpeş (az Ilie Ceauşescu, a diktátor testvére által vezetett Katonatörténeti Intézet munkatársa, majd a rendszerváltás után a Külügyi Hírszerző Szolgálat – SIE – vezetője volt – a szerk.) nagyon is jól leszögezte, a mai napig még mindig a mi szemünkre vetik azt, hogy „képtelenek” voltunk civilizációt létrehozni. Nos, ha nem volt jogunk városban élni, csak falun, jobbágyként?

De attól még szép, látogatni való országunk van!

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/20508
Gazdag József felvidéki újságíró, író mesélt a dunaszerdahelyi magyar csapatról és a magyar focit beborító bundáról.
Nem a nemesi családok csereberélik az ingatlanjaikat, hanem Kolozsvár feliratozza újra a műemlékeit.
De mi van ezen túl a magyar gasztronómiában? Sömmi? Cserna-Szabó András pacalkalandjai és Rózsa Sándor véres mészárlásai a Kolozsvári Magyar Napokon.
De csak egy kör erejéig a sétatéri tavon.
A pornóra kattanók azonban mehetnek is arrébb. Zenéről van szó. Blueszenéről.
Nem vitás. Hiszen Szilárd Leó mondta, aki pedig szintén elég okos ember volt.
A város központjában hajtott kisteherautó az emberek közé, több mint egy tucat embert megölve. Hasonló támadás történt egy másik, Cambrils nevű településen is, ahol a rendőrök agyonlőtték a terroristákat. Romániai sérültek is vannak.
Úttörő fényképész visz időutazásra: a monarchiabeli Kolozsvár élete és notabilitásai elevenednek meg a Történeti Múzeum falain.
Beindultak a lacikonyhák, mérik a sört, kínálják a portékát. Buli van na.
A jó törvénykezés nem elég: a helyi közösségeknek élniük kell a meglévő jogokkal – hangzott el a nyelvi jogokról szóló kolozsvári beszélgetésen.
A Korunk egykori főszerkesztőjének hamvait a Házsongárdi temetőben helyezték végső nyugalomra.
A sajátos zenei és szövegvilággal rendelkező felvidéki együttes zenéjéra nincs recept, Szarka Gyula énekes szerint. A Ghymessel indult az idei KMN főtéri koncertkínálata.
Pontosabban kosárlabdát. És nem is akármilyet. Európa-bajnokságit.
A bunkóság büdös levegője terjeng a mioritikus hazában. Andrei Pleșu írása. És közben megint kiosztja Kelemen Hunort, egyesüléstagadás okán.