3700 éves piramis maradványaira bukkantak

Egy királynő sírja lehet – tippelnek a régészek.
Hirdetés
Mintegy 3700 éves, a 13. dinasztia idején épült piramis jó állapotban fennmaradt részeit tárták fel Kairótól délre, a dahsúri nekropoliszban – jelentette be hétfőn Mahmud Afifi, az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium régészeti osztályának vezetője.
 
A piramisra a 4. dinasztia (i.e. 2613-2494) első uralkodója, Sznofru fáraó tört falú piramisától északra bukkant rá egy egyiptomi régészcsoport – olvasható az Ahram Online angol nyelvű egyiptomi hírportálon. A minisztérium közleménye szerint a most feltárt, a 13. dinasztia idején épült piramis nagyon jó állapotban maradt fenn.
 
A feltárási munkálatok még a kezdetüknél tartanak, így még azt sem lehet tudni, hogy pontosan mekkora lehetett eredetileg a temetkezési építmény. A minisztérium által hétfőn közzétett első fotókon csak homokkal körülvett kőtömbök látszanak, valamint a bejárata egy folyosónak, amely belevészni látszik a talajba – jelentette az AFP francia hírügynökség.
 
A piramisból egyelőre belső struktúrájának néhány részét, köztük a piramis belsejébe vezető folyosót, egy déli rámpához vezető helyiséget és egy nyugati oldalon fekvő szobát sikerült kiásni. A folyósón rábukkantak egy 15 centiméter széles és 17 centiméter magas alabástrom kőtömbre, amelybe 10 függőleges hieroglifasort véstek. A feliratot még tanulmányozzák a régészek. Előkerült egy gránitgerenda és számos kőtömb is.
 
Az AFP-nek nyilatkozó Zahi Havvász volt egyiptomi régészeti miniszter szerint az eddigi leletek arra utalnak, hogy a piramis egy királynőé lehetett, akit a férje vagy a fia közelében temettek el. A neves szakember reméli, hogy találnak olyan feliratot, amelyből kiderül a piramis tulajdonosának kiléte. Úgy véli, akár egy eddig ismeretlen királynő neve is felbukkanhat.

Hirdetés