Az autonómiáról tanácskoznak a székelyföldi románok

Székelyudvarhelyen üléseznek a hétvégén.
Hirdetés

Székelyudvarhelyen tartják szombaton a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok képviselőinek közgyűlését, amelyen megtárgyalják a három székelyföldi megyében élő román közösség helyzetét – tájékoztat közleményében a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM).

A fórum 2006 óta szervez hasonló gyűléseket, melyeknek célja „konkrét és hatékony párbeszédet folytatnia három megye román közösségeivel, nyilvánosan kifejezni a térségben élő román lakosság álláspontját a román identitás megőrzésével és kinyilvánításával, valamint a magyar etnikumú román állampolgárokkal és más nemzetiségekkel való békés együttéléssel kapcsolatos alapvető kérdésekben” – írja a közleményben.

A gyűlés résztvevői kidolgozzák a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezettel kapcsolatos állásfoglalásukat is.

A fórumon elfogadnak egy, a romániai magyar pártok vezetőihez és a civil társadalom képviselőihez intézett felhívást, amelyben kérik az etnikumközi együttélés normalizálását Hargita, Kovászna és Maros megyében.

A gyűlésre a három megye prefektusait, parlamenti képviselőket, román polgármestereket és papokat, több kulturális intézmény és iskola vezetőit, valamint civil szervezetek képviselőit is meghívták.

Hirdetés