Versenyre hívja a dzsesszmuzsikusokat a Jazz in the Park

Már lehet jelentkezni a pénznyereményekkel és fellépési lehetőségekkel kecsegtető dzsesszversenyre.
Hirdetés

Dzsesszegyüttesek mérhetik össze virtuóz hajlamaikat a Jazz in the Park nemzetközi fesztivál versenye keretében, amelyre  június 27–29. között kerül sor Kolozsváron. A szervezők által küldött felhívás szerint: a fesztivál versenyprogramja azokat a zenekarokat szeretné felsorakoztatni és népszerűsíteni, amelyek ebben a zenei stílusban alkotnak. Díjazni kívánja a legígéretesebb együtteseket, országos szinten bemutatni őket és lehetőséget kínálni nekik, hogy szakértő zsűri és többezer fős közönség előtt játszhassanak.

Hazai és külföldi dzsessz-zenészek egyaránt jelentkezhetnek, nincs korhatár, és nem számít az sem, hogy a jelentkező milyen szinten, milyen dzsesszműfajban, illetve milyen hangszeren muzsikál.

Alin Vajda fesztiváligazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy a versenyt harmadik alkalommal rendezik meg, és a tavaly már hat országból érkeztek jelentkezők az általában nagy érdeklődésnek örvendő, Szamos-parti színpadon zajló megmérettetésre.

A díjak összértéke meghaladja az 5 ezer eurót:

  • I.díj – 9 ezer lej és fellépési lehetőség a fesztivál sétatéri nagyszínpadán 2018-ban
  • II. díj – 4 ezer 500 lej
  • III. díj – 2.500 lej

Egyenként ezer lejes különdíjat ítélnek oda a legjobb énekesnek, hangszeres zenésznek és a legjobb saját szerzeménynek. Utóbbi kategória győztese lehetőséget kap négy hangfelvételt készíteni és az utómunkálatokat elvégezni a kolozsvári Corvin Recording Studio professzionális stúdiótermében.

Hirdetés

A jelentkezők mindemellett bekerülnek egy hazai és nemzetközi zenészeket tömörítő adatbázisba, lehetőséget teremtve a kapcsolatok kiépítésére más rendezvényszervezőkkel.

A zsűri tagjai: Bágyi Balázs, a Magyarországi Jazz Szövetség elnöke, Florian Lungu, a romániai dzsesszvilág tudósítója, író és koncertszervező, Stefan Vannai dzsessztanár, Dragoș Bâscă koncertszervező, a Twin Arts managing partnere, valamint Takács Aranka, a  Jazz in the Park verseny menedzsere.

Azoknak az előadóknak, akik rész szeretnének venni a Jazz in the Park nemzetközi versenyen, 2017. május 17-ig kell kitölteniük az online jelentkezési űrlapot.

Hirdetés