HolnapUtán Fesztiválra készül a Szigligeti Színház

A Holnap irodalmi társaságról elnevezett kulturális fesztivál programjában idén a színház dominál.
Hirdetés

Április 6–9. között ötödik alkalommal szervezi meg a HolnapUtán Fesztivált a nagyváradi Szigligeti Színház, melynek négy napja alatt hat színházi előadást, illetve egy sor kísérőprogramot tekinthetnek meg az érdeklődők.

Czvikker Katalin színházigazgató a fesztivál idei koncepciójáraól azt mondta: azt tartották szem előtt, hogy a lehető legfontosabb színházi műhelyek, elismert színháziszakemberek, valamint pályakezdő tehetségek is bemutatkozzanak Nagyváradon.

A HolnapUtán Fesztivál színházi kínálatában így a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház hazai és nemzetközi szinten egyaránt elismert produkciói szerepelnek.

A nyitónapon, április 6-án, csütörtökön két előadást láthat a közönség:

  • 17 órától az Árkádia Színpadon mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata a Homemade című improvizációkon, valamint mélyinterjúkon alapuló kísérleti előadást. A produkcióra minden jegy elkelt.
  • A fesztivál első nagyszínpadi előadása 20 órától kerül bemutatásra: a nagyszabású hangzás- és látványvilággal rendelkező A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve című produkciót az UNITER-díjas, nemzetközi hírnévnek örvendő Radu Afrim rendezte.

Április 7-én a színművészeti főiskoláké a főszerep:

  • 16 órától az Árkádia Színpadon mutatkoznak be a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mesterszakos színészhallgatói, a Kiadjamagát című improvizációs előadásukkal,
  • 19 órától pedig a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves zenés színész szakirányú diákjai lépnek fel a nagyszínpadon George Gershwin és Cole Porter zeneműveiből készített játékos előadásukkal.
  • A színházi programokat követően, 22 órától a Szigligeti Stúdióban koncertezik a budapesti színészhallgatók The Pink Mojos and The Fuckfaces nevű zenekara.
Hirdetés

Április 8-án

  • 17 órától Németh László grafikus színházi plakátkiállítására kerül sor a Szigligeti Stúdióban,
  • 18 órától a Szigligeti Társulat mutatja be a Balogh Attila által rendezett Trónok arca casting című előadást,
  • 21:30-tól pedig a nagyváradi társulat tagjai állnak össze egy alkalmi koncert erejéig.

Április 9-én, a fesztivál zárónapján,

  • 17 órától a Várad Kulturális Folyóirat lapbemutatójára, valamint a HolnapUtán Projekt performanszára kerül sor. A Szigligeti Stúdióban megrendezett előadás különlegessége, hogy hét nagyváradi pályakezdő szerző műveit tizennégy kárpát-medencei színészhallgató dolgozza fel a HolnapUtán Fesztivál négy napja alatt.
  • A fesztivál záróelőadásaként bemutatásra kerül a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Úrhatnám polgár című előadása. A Sardar Tagirovsky által rendezett Molière-komédia 2016-ban négy kategóriában is díjazott volt a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján.

A színházi programokra jegyek, valamint a nagytermi előadásokra érvényesíthető Fesztiválbérletek a színház jegypénztárában, valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók. A koncertekre, kiállításmegnyitóra és performanszra a belépés díjtalan.

Hirdetés