Hans Hedrich feljelentette Ionuţ Ţenét és Emil Bocot

A diszkriminációellenes tanácsnál, a prefektúrán, a városháza fegyelmi bizottságánál és a köztisztviselők ügynökségénél.
Hirdetés

Hans Hedrich civil aktivista, a Fogarason bejegyzett Neuer Weg Egyesület alelnöke panaszokat nyújtott be az egyesület nevében több intézménynél Ionuţ Ţene, a kolozsvári városháza oktatási, kulturális, egyházi és sportügyekkel foglalkozó szakosztályának felügyelője, valamint Emil Boc polgármester ellen.

A Főtér által megszerzett öt panasztevés kiindulópontja az, ahogy az ultranacionalista napocanews.ro portál – amelynek Ţene alapító kiadója és vezető publicistája – egyértelműen gyűlöletkeltő és magyarellenes szándékkal tájékoztatott a 2016-os Kolozsvári Magyar Napok Beatrice-koncertjéről. A portál jóval az után is – szeptemberben – ferdítve írt a koncertről, hogy kiderült: a közszolgálati televízió (TVR) augusztusi manipulatív riportja előre eltervezett manipuláció – olvasható a dokumentumokban. A napocanews.ro felelős kiadójaként Ţene elmulasztotta kimoderálni a Facebook-on közzétett cikkekhez érkező durva kommenteket.

A Beatrice zenekar 2016. augusztusi kolozsvári koncertjéről tendenciózus és a magyarok ellen uszító riportban számolt be a közszolgálati televízió (TVR). Az esetből botrány lett, a TVR etikai bizottsága elmarasztalta a riportot, készítőjének munkaszerződését felbontották, az Országos Audioviuális Tanács (CNA) pedig megbírságolta a TVR-t. A rendőrség megállapította, hogy a Beatrice nem sértett törvényt a koncerten.

A civil szervezet szerint Ţene magatartása összeegyeztethetetlen a köztisztviselők jogállását szabályozó 1999/188-as törvény előírásaival, így fegyelmi eljárás indítható ellene. Ezért a Neuer Weg panaszt nyújtott be Ionuţ Ţene ellen egyrészt a kolozsvári polgármesteri hivatal fegyelmi bizottságánál, másrészt a Köztisztviselők Országos Ügynökségénél.

A Neuer Weg első ízben 2016 októberében tett panaszt a fegyelmi bizottságnál Ţene ellen, ám Emil Boc polgármester válaszában leszögezte: Ţene napocanews-os tevékenységének elbírálása nem tartozik a testület hatáskörébe. Ennek ellentmond a Kolozs megyei prefektúra novemberi válasza – olvasható a panasztételben –, miszerint mégis illetékes a fegyelmi bizottság ebben az ügyben.

Sőt, az egyesület hazugsággal vádolja Bocot, aki azt állította, hogy a városháza novemberi válaszát az intézmény sajtóirodája állította össze a fegyelmi bizottság által szolgáltatott adatok alapján. Ezek az adatok vélhetően nem léteznek, mivel a panasztevő ismételt kérései ellenére sem kapta meg a fegyelmi bizottság jelentését. Amelyet ráadásul a törvény szerint nem a polgármesternek vagy sajtóirodának, hanem a fegyelmi bizottság elnökének kell elküldenie a panasztevőnek.

Ezért a Neuer Weg kéri Ţene felelősségre vonását, visszaminősítését a tisztségéből vagy akár menesztését az állásából. Továbbá teljes körű tájékoztatást kér a panasz elbírálásáról.

Hirdetés

Az egyesület ugyanakkor panaszt tett a prefektusi hivatalnál Emil Boc ellen a polgármesteri hatáskör túllépése, a hatalmával való visszaélés, illetve a fegyelmi bizottság tevékenységébe való törvénytelen beavatkozás miatt.

Mind Ţene, mind pedig Boc esetében kérik, hogy a bűnüldöző szervek indítsanak hivatalból eljárást.

Ezenkívül a Neuer Weg mindkettejük ellen panaszt tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) Ţene esetében a magyarok ellen irányuló diszkriminatív újságírói tevékenysége miatt, Emil Boc ellen pedig amiatt, hogy ezen tevékenység ellen elmulasztott fellépni.

Hétfőn írtunk arról, hogy aláírásgyűjtés indult Ionuţ Ţene előléptetése ellen, amelyet értesüléseink szerint Emil Boc polgármester tervez. Ţenét, a kolozsvári polgármesteri hivatal oktatási, kulturális, egyházi és sportügyekkel foglalkozó szakosztályának felügyelőjét osztályvezetővé nevezné ki Boc.

Hirdetés