kukucs!
csubakka
2017. március 14. kedd, 14:38
Persze vagyunk annyira mocskok, hogy nem mutatjuk meg a címoldalon.

A magyar Országgyűlésben hétfőn zajlott áderválasztás államfőválasztáson részt vettek a Magyarország határain kívül élő magyarok politikai képviselői is, mégpedig külön páholyban.

Brenzovics László (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség), Biró Zsolt (Magyar Polgári Párt), Pásztor István (Vajdasági Magyar Szövetség), Kelemen Hunor (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) és Menyhárt József (felvidéki Magyar Közösség Pártja) úgy gondolta, hogy ezt az alkalmat csoportos szelfin is meg kell örökíteni. Úgy is lett, az eredmény alább megcsodálható:

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/20159
Az ukrán nyelvű plakátok Ungvár, Munkács és Beregszász melletti főutak mentén jelentek meg.
Miután a Velencei Bizottság nyilvánosan is elkezdett aggódni a btk és az igazságügyi törvények módosításai miatt.
Ma még pompásan virítanak a gesztenyefák virágbugái a kolozsvári nemzeti színház oldalán. Október végén! De holnap már jön a hideg meg a zimankó. És az őszi tavasznak vége.
Ceaușescu a magyarok bőrén építgette a román nacionálkommunizmust, és reformok helyett szélsőséges nacionalizmussal takarózott, ahogy komolyabb válsághelyzetbe került.
Van remény? Erdély, a Partium és a Bánság szövetséget köt, hogy fejlesztési stratégiák terén bár, de leváljon a bukaresti bojárkormányról.
És ezzel még szinte semmit nem mondtunk a lesújtó kutatási eredményekről.
Ha tetszik, a mioritikus haza példásan bizonyított, már ami a rossz tanuló státust illeti. És a jelek szerint a tasli nem is fog soká késlekedni.
Határ a csillagos ég, persze, de itt az alapszükségletekről van szó.
Ötszáz éve is orvoshiány volt Erdélyben, nem csak ma.
Noha rém egyszerű forgatókönyv szerint zajlik ez a horrorfilm, elég sok pénzbe kerül. És alaposan ránk tud ijeszteni. Ja, és nem csak egy film.
Elvileg. Mert úgy lett kitalálva, hogy nem igazán ellenőrzi senki.
A román tudás fellegvárának lakói kábé csak a nacionalista hőbörgés szintjén fejtik ki tevékenységüket. Amúgy köszönik, jól élnek, és szarnak az utókorra. Sabin Gherman írása.
Még december elsején átadnák, ha már egyszer Centenáriumi híd a neve.
Érdekes, hogy miközben Romániában drasztikusan csökkent a EU iránti bizalom, Magyarországon éppen most mutat növekedést.