Ezzel büntette éjszaka Törökország Hollandiát

Nyugat-Európa nem ad helyt az Erdogan-kampánynak, török ifjak bosszúból narancsokat késelnek meg.
Hirdetés
Nem olyan súlyosak, viszont nem helyénvalóak a Hollandia elleni büntetőintézkedések, amelyeket Törökország rendelt el előző éjszaka a két ország között elmérgesedő diplomáciai viszály újabb fejezeteként – jelentette ki Mark Rutte holland kormányfő kedd délelőtt.
 
„Továbbra is meglehetősen különösnek találom, hogy Törökországban beszélnek szankciókról, miközben inkább nekünk lenne okunk mérgesnek lenni a hétvégén történtek miatt” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint ebben a helyzetben „hideg fejre”, a nyugalom megőrzésére van szükség.
 
Rutte rámutatott, a bejelentett szankciók nem tartalmaznak gazdasági korlátozásokat, bár – mint mondta – ez érthető, mivel
 

Hollandia az egyik legnagyobb külföldi befektető Törökországban.

Ankara hétfőn úgy döntött, hogy nem engedi vissza a szabadságon lévő holland nagykövetet Törökországba, amíg Hollandia nem tesz eleget a török követeléseknek, és nem kér bocsánatot. Emellett felfüggesztették a kormánytalálkozókat Hollandiával, és megtiltották a holland diplomaták repülőútjait Törökországba.
 
A két ország közötti diplomáciai pengeváltást az okozta, hogy a holland hatóságok szombaton két török minisztert is megakadályoztak abban, hogy részt vegyenek az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazás kampányrendezvényein Hollandiában.
 
A népszavazással saját hatalmát fokozni kívánó Recep Tayyip Erdogan török államfő emiatt fasiszta maradványnak nevezte Hollandiát. Pártjának, az AKP ifjúsági tagozatának tagjai pedig 
 

narancsba szúrt késekkel pózoltak.

Ugyancsak kedden Jan Jambon belga belügyminiszter leszögezte, hogy szükség esetén Belgium is kész megakadályozni a hasonló török kampányrendezvényeket, de minden egyes esetben egyedi elbírálásra van szükség – olvasható a Het Laatste Nieuws című helyi napilapban.
 
„Senki nem szeretné ebbe az országba behozni a török politikát, a hatóságok a törvényes kereteken belül mindent meg fognak tenni, hogy megakadályozzák a közrend, a közbiztonság megzavarását” – mondta a tárcavezető néhány nappal azután, hogy a török kormánypárt európai lobbiszervezeteként számon tartott Európai Török Demokraták Uniója (UETD) bejelentette, március végén népszavazási kampányrendezvényt készülnek tartani Belgiumban. 
 
Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről tartanak népszavazást április 16-án. Hollandiában holnap tartanak parlamenti választásokat, a kampány egyik forró témája a menekültek és ezen keresztül Törökország kérdése. Még Mark Rutte kormányfő is lehetségesnek tartja, hogy a nacionalista Gert Wilders nyerje meg a választást.

Hirdetés