RMDSZ: keressük a megoldást a vásárhelyi katolikus gimnázium ügyében

A szövetség Maros megyei elnöke szerint az iskolán keresztül a magyar közösséget támadják.
Hirdetés

Az RMDSZ továbbra is dolgozik azon, hogy megtalálja a megfelelő adminisztratív megoldást, amely megnyugtatóan rendezi a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyét – mutat rá pénteki közleményében a szövetség Maros megyei szervezetének elnöke, Péter Ferenc.

„Fontos kiemelni, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum helyzete nem pártpolitikai, hanem közösségi ügy, így arra van szükség, hogy a civilek és politikum vállvetve dolgozzanak a probléma megoldásán. Az RMDSZ minden olyan kezdeményezésben partner, amely a katolikus iskolát, szülőket, oktatókat és tanulókat segíti, azonban ébereknek kell lennünk, és nem engedhetjük meg, hogy ezt az ügyet etnikai feszültségkeltésre használják. Mi Maros megyeiek, marosvásárhelyiek pontosan tudjuk, hogy ezeknek a próbálkozásoknak mennyire negatív hatása van a közösségre. Minden ilyen jellegű ténykedés bomlasztó hatású, és jelen esetében azért is veszélyes, mert eltereli a figyelmet a valós problémáról, akadályozva ennek megoldását” – áll a közleményben.

Péter Ferenc ugyanakkor hangsúlyozza, a szövetség támogatja az iskola oktatóinak, tanárainak és tanulóinak kezdeményezéseit, beleértve a jövő hétre meghirdetett tiltakozó akciót is.

„Amikor egyértelmű támadás éri közösségünket, mint ahogyan ez egyre nyilvánvalóbb a katolikus iskola esetében, akkor egy emberként kell kiállnunk az ügy mellett. Úgy, ahogyan az októberi megmozdulás esetében is tettük, az RMDSZ most is támogatja a civilek által kezdeményezett jövő heti tiltakozó akciót” – fogalmaz a közlemény.

Hirdetés