Románia csillaga érdemrenddel tüntetik ki Jenei Imrét

Kiemelkedő labdarúgó-edzői tevékenységéért.
Hirdetés

A Románia csillaga érdemrend lovagkeresztjével tünteti ki Klaus Iohannis államfő Jenei Imre labdarúgóedzőt. A magyar és a román válogatott, illetve a Bukaresti Steaua korábbi mesterének – aki a bukaresti katonacsapattal 1986-ban BEK-döntőt nyert – kitüntetéséről szóló rendeletet csütörtökön írta alá az államfő.

Az indoklás szerint Jenei Imre játékosi és edzői karrierje során elért eredményei, a labdarúgók nemzedékeinek felkészítése során tanúsított odaadás és professzionalizmus, valamint a román labdarúgás egyik legemlékezetesebb eredményének elérésében játszott szerepe miatt kapja meg a kitüntetést.

Jenei Imre március 22-én lesz 80 éves. Játékosként 12-szer öltötte magára a román válogatott mezét.

A román válogatottat 1986 és 1990 között, majd 2000-ben készítette fel, 1990-ben világbajnokságon, 2000-ben Európa-bajnokságon vett részt a csapattal. 1992 és 1993 között a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt.

Hirdetés

Iohannis ugyanezt az érdemrendet ítélte oda Ion Caramitru színművész-rendezőnek és Cristian Țopescu sportriporternek is.

Egyébként ez az a kitüntetést, amelyet Iohannis egy éve vont vissza Tőkés Lászlótól a Szociáldemokrata Párt (PSD) által megfogalmazott, koholt vádak alapján.

Hirdetés