Románia, a kókuszköztársaság

Az év botránya körvonalazódik. Kókuszdióba csomagolva.
Hirdetés

Oldalra fordította a fejét, szeme késpengényire szűkült, szája lefittyedt és azon a résen sziszegte ki: „Kókuszpálmákat vettem!” Majd hetykén továbbállt. És mégis, Dragnea önmaga is volt, meg nem is. Háta enyhén meggörbült, mintha még mindig a vállán hordana egy kókuszpálmát, a lépésében volt valami bágyadtság, mely azt mutatta, hogy nincs nála minden rendben. Azt, hogy ő is tudja, az eltűnt millió lehet az ügy, mely maga alá temeti a politikai karrierjét. A legszerencsésebb esetben. Emellett a népszavazási ügy és Bombonica (Liviu Dragnea felesége, aki vele együtt szerepel az egyik büntetőügyben – a szerk.), holmi szerencsétlen teleormani parasztasszonyok. Azért hangoztatja egy ideje, hogy le fogják tartóztatni, keresztre fogják feszíteni. Az a helyzet, hogy

ezt a PSD is tudja, csak az a kérdés, hogy mikor következik be.

A Rise Project nyomozása a siker román receptjét hozta felszínre, amit az egyszerű halandók kiguvadt és üres szemekkel néznek. Azt, hogy miként lesz egy nyomorúságos teleormani mérnökből rohadtul gazdag ember, párt- és országvezér, olyan nagykutya, aki előtt hóvirágként szokás állni. Egyszerűnek tűnik, de valójában a korrupció és cinkosság egész láncolatára van szükség az állam szintjén, melyre a milliomossá váltak többsége rákapcsolódott. Dragnea kókuszpálmáinak története nem lóg ki a sorból.

Az első megjegyzés az, hogy

a pénzügyi és a politikai felemelkedés kéz a kézben haladnak.

A nagy dobásai azután voltak, hogy 2000-ben a Teleorman Megyei Tanács vezetője lett és belépett a PSD-be (Szociáldemokrata Párt – a szerk.). Dragnea elad Costel Comanának, volt egyetemi társának és a Regiotrans tulajdonosának több földterületet, melyekért megkapja annak az egymillió eurónak az utolsó részleteit, ami 2007 körül kezdett a zsebébe vándorolni. A kiskirály-kolléga Dragnea nagylelkűségének hála a Regiotrans és Comana megkétszerezik tevékenységüket – utak és vonatok –, többek között Teleormanban is. A véletlen egybeesés csúcsaként 2009. november 20-án, három nappal annak a kiegészítő okiratnak a közlekedésügyi minisztériumi aláírása előtt, melynek alapján Comana tovább hizlalhatta üzletét, Dragnea is megkapja a millióját. Valószínűleg bőröndben, mert a pénzek a vagyonnyilatkozatban nem bukkannak fel valamilyen számla, tranzakció, kölcsön vagy befektetés formájában.

Nem tudjuk, hogy Brazíliába vagy a PSD választási kampányaiba jutottak

és nem is lesz könnyű kideríteni, mert a koronatanú már az örök vadászmezőkön van. Comana 2015-ben öngyilkos lett a Costa Ricába tartó repülő mosdójában, pontosan akkor, amikor a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) a Regiotrans által kapott támogatásokat vizsgálta. Melyek 2011-ben elérték a csillagászati 34,7 millió eurót.

A mechanizmus megértéséhez érdekes az is, hogy miként szerezte meg Dragnea a Turnu Măgurele-i földterületeket és a Hanul Diligenţeit (Postakocsi Fogadó), melyeket csaknem 800.000 euróért adott el Comanának. Ezek az Állami Tulajdonalaphoz (FPS), ahonnan Dragnea magánalapjába vándoroltak. Hogyan? Ezt a választ számos nagy forradalom utáni vagyon esetében is kereshetjük. Mindenesetre, a recept biztos sikert szavatol: „befektetsz” néhány tízezer eurót olyan tulajdonokba, melyeket az államtól „privatizáltak”, vagy különféle szerencsétlenektől harácsoltak, eladod azokat egymillió euróért, amit nem szerepeltetsz a bevallásaidban, hiszen csak a balekok fizetnek adókat és járulékokat, nem a „büszke románok”. Ez neked is hasznos, Comanának is, a pártnak, de még Brazíliának is, csak a hazácska marad hoppon.

A Rise Project nyomozása valószínűleg egy újabb DNA-s akta alapját fogja képezni,

hiszen az eddig ismert elemek korrupcióra, pénzmosásra és maffiaszerű kapcsolatokra engednek következtetni. Az év botránya körvonalazódik. Dragnea nagy csávában van, mint Ghiţă, amikor hírül vette, hogy megavizsgálat vár rá az IT-szerződések miatt. Rövidtávon ő is megtesz mindent, amit megtehet: a tévék utasításba kapták, hogy hanyagolják a témát, az ügyeletes talpnyalók a „DNA-s visszaéléseket” erőltetik, a bullshit-honlapok pedig a „Rise Project-es sorosisták”-at. Ha sürgősségi rendeletet gyárthatna a nyomozás leállítására és a DNA butikká változtatására, már holnap megtenné.

De nem teheti. Ezúttal az utca szó szerint elsöpörné. Dragnea éppen ezért napról napra egyre veszélyesebbé és rombolóbbá válik. Mindent elkövet majd a DNA, a Főügyészség blokkolásáért, azért, hogy megszabaduljon Kövesitől (Laura Codruţa Kövesi, a DNA vezetője – a szerk.) és Lazărtól (Augustin Lazăr, a Főügyészség vezetője – a szerk.), azt remélve, hogy aztán egy megszelídített és megfélemlített igazságszolgáltatással meg tud majd egyezni.

Hirdetés

Nincs egyedül, sok szövetségese van. Elég megnéznünk a Tăriceanu–Băsescu binom cselekedeteit, hogy megértsük, mekkora tétről van szó.

A DNA-ellenes négyes (PSD, ALDE, PMP, RMDSZ),

a büntetőtörvénykönyvek módosításán, a korrupció közkegyelemben részesítésén és Kövesi lefejezésén dolgozó gépezet versenyt fut az idővel. Már csak a tüntetésektől való félelem tartja féken. Egyelőre.

Sokan azt remélik, hogy Dragneát el lehet majd távolítani a vezérlőpulttól. De elő van készítve a PSD-ben a terep egy ilyenfajta lépéshez? Nem hiszem. Mindenesetre nem most, nem rövidtávon, nem addig, amíg a hatalmi bandák fel nem sorakoznak, és meg nem találják a tartalékmegoldást. Nagyjából úgy, ahogy Geoană eltávolításakor és Ponta előtérbe tolásakor történt. Sokkal inkább azt hiszem, hogy Dragnea zsarolhatóvá vált és bábuvá válik a kiskirályok, informális vezetők és újonnan strukturálódó táborok kezében. Ez a helyzet nem újdonság. A PSD számára éppenséggel megfelelő, a biztos út a kókuszköztársaság felé.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés