Figyelmeztetés: a romániai kanyarójárvány a határokon is átterjedhet

Ezt az európai betegségmegelőzési központ jelezte.
Hirdetés

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség más országaira is átterjedhet a romániai kanyarójárvány – közölte szerdán a román média.

Az ECDC honlapján megjelent figyelmeztetés szerint szeptembertől február közepéig több mint háromezer megbetegedést regisztráltak Romániában, ahol az oltási kampány ellenére folyamatosan nő a kanyarós esetek száma.

A svédországi székhelyű szervezet szerint nagy a valószínűsége, hogy a romániai járvány átlépi az országhatárokat.
Adriana Pistol, az országos közegészségügyi intézet (INSP) igazgatója úgy vélte, hogy az ECDC által kiadott európai tájékoztatás nem csak Romániának szóló figyelmeztetés, hanem mindenkinek szól azzal a céllal, hogy – a járvány megelőzésének egyedüli ellenszereként – erősítsék meg az oltási kampányt.

Mint mondta: a romániai háromezer megbetegedésen kívül Európa-szerte már most további mintegy négyezer kanyarós esetről tudnak.

„Nem csak Romániában van kanyaró, az igaz, hogy itt van a legtöbb eset” – mondta az INSP igazgatója.

Kedden Lázár János, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter egy választókerületében tartott lakossági fórumon azt mondta: vélelmezhetően romániai forrású a makói kórházban kimutatott kanyarófertőzés. Korábban a belgiumi egészségügyi hatóságok is azt állították, hogy egy Romániából visszatért személytől származik az a kanyarófertőzés, amelytől több mint hetvenen megbetegedtek az országban.

Hirdetés

Az egészségügyi minisztérium a „felelőtlen oltásellenes kampányt” teszi felelőssé a járványért. Romániában ugyanis a 2003-as betegjogi törvényre alapozva egyre több szülő megtagadja a védőoltások beadatását gyermekének abban a meggyőződésben, hogy sok oltás nagyobb kockázattal jár, mint amekkora valószínűsége van a fertőzésnek a megelőzni próbált betegséggel.

A kanyaró elleni vakcina beadását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított ellenkampány hatására. A kanyaró ellen beoltott gyerekek aránya egy év alatt 97-ről 80 százalék alá csökkent Romániában. Az ortodox egyház egyébként hivatalosan cáfolta, hogy áldását adta volna a vakcinaellenes kampányhoz.

A szaktárca a járvány megfékezése érdekében csökkentette az olthatóság alsó határát, így a már 9 hónapos csecsemők is beolthatók. Eddig minimum egyéves korban kaphattak kanyaróellenes vakcinát.
 

Hirdetés