A jelenlegi kormány a múlt héten kapott egy jó és egy rossz hírt. Ráadásul a jó hír éppen Iohannis elnöktől érkezett, aki gyorsan aláírta a kis kormányátalakítást, az eskütétel pedig ezúttal úgy zajlott, ahogy az a nagykönyvben le van írva. A rossz hír Brüsszelből érkezett: az Európai Bizottság egyik levelében hivatalossá tette azt, amit már tudtunk – nevezetesen azt, hogy mennyire irreális a frissen kihirdetett költségvetés papírra vetett hiánycélja. A PSD–ALDE (Szociáldemokrata Párt – Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) kormány ezáltal egy európai bizalmatlansági intést kapott a költségvetési politikájára, miután már a büntetőjogi politikáját is bírálták. Nyilvánvaló, hogy

a (Dragnea-)Grindeanu-kormány sohasem fog kikerülni abból a bizalmatlansági válságból,

amibe röviddel a felállása után került. Ennek ellenére a főszereplői húzzák az időt. De ugyanakkor folytatják harcias retorikájukat. Ebből származik a retorika és a feszültségmentesülés jeleit mutató intézményi tényállás közötti különbség.

A jó hír nem annyira jó, mint amennyire meglepő. Ha az államfő szembeszállt volna a kormányátalakítással, a koalíció a Parlamenttel is elfogadhatta volna a minisztereit. A hír az elnök és a kormányfő közötti intézményi konfliktus alakulás szempontjából nézve volt meglepő. Az elnöknek alkotmányos joga lett volna elutasítani az összes javasolt személyt, de arra számítottunk, hogy legalább az igazságügy élére javasolt miniszter esetében megteszi. Erre elég politikai oka lett volna. A paloták közötti feszültségen túlmenően, az új miniszter, ha nem mással, akkor a nyilvánosság előtt látható viselkedésével is meghatározó szerepet fog játszani a többségi koalíció által az ő területén tett lépések sikerességében. Iohannis jelentős politikai kockázatot vállalt, hogy elsőre elfogadta, mert ezzel társfelelősséget vállalt a kinevezésében. Ezen kívül tartalmi okok is lettek volna arra, hogy az elnök ne fogadja el Tudorel Toader jelölését. Nyilvánosan állást foglalt a Iohannis által bejelentett népszavazás ellen. 2012-ben, a Băsescu elnök leváltására kiírt népszavazás érvénytelenné nyilvánítása esetében az akkor alkotmánybíró Toader különvéleményt fogalmazott meg Predescuval és Gaşparral együtt. Ezen kívül a sajtó arról is beszélt, hogy közel áll Relu Fenechiu köreihez, aki a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) egyik fő kiskirálya volt, amikor 2006-ban a CCR-be (Alkotmánybíróság – a szerk.) jelölték.

Arra, hogy IOhannis elfogadta a jelölését, az lehet az egyik magyarázat, hogy

az elnök arra számít, ez a kormány nem bírja már sokáig.

De ez a változat sokkal kevésbé valószínű, mint az, mely szerint bizonyos tárgyalásokra kerülhetett sor, melyek egyfajta intézményi tűzszünethez vezettek. Nem tudjuk, hogy ez meddig tart majd. Mindenesetre nem jelent majd politikai nyugalmat. De a propaganda zaján túl a politikai háború enyhébbé és nemzetközi szinten kevésbé ártalmassá válik.

Az új szakaszban az érdeklődés nem irányul olyan nagy mértékben a Győzelem-palota felé. Egy olyan tervezet előterjesztése, mint a közkegyelemről szóló, de nemcsak ez, a harcot inkább a Parlament Palotájába helyezi át. Az utóbbi tíz évben banális dologgá vált a parlamenti többségek és az államfők közötti konfliktus. Főleg Románián kívülről veszélyesebbnek tűnik a végrehajtó hatalom két vezetője, az államfő és a miniszterelnök közötti konfliktus, mint az államfő és a parlamenti többség közötti. Egy megosztott végrehajtó hatalom működési zavarokhoz vagy akár súlyos válságokhoz is vezethet, amikor még az „utca” is közbeszól. Egy államfő–parlamenti többség konfliktus már a politikai rendszerünk endémiás állapotává vált. Feltételezve azt, hogy beléptünk egy ilyen tűzszüneti formát jelentő szakaszba, ki lenne ennek a szavatolója?

A válasz megfogalmazásához áttérünk a második hírre. Bár egyáltalán nem meglepő, mégis igazán rossz a PSD-re nézve. Igazán „ügyesnek” kell lenni ahhoz, hogy

rekord idő alatt letérítsd Romániát arról az útról, mely eddig biztosította a makrogazdasági egyensúlyt.

És ezt nemcsak az ellenzék állítja. A Pénzügyi Tanács, vagy a BNR (Román Nemzeti Bank – a szerk.). Hanem maga az Európai Bizottság is. A gazdasági és pénzügyi biztos, a szocialista Pierre Moscovici által aláírt levél arra figyelmeztet, hogy Románia szankciókat kockáztat a Bizottság részéről: „Arra biztattuk a hatóságokat, hogy hasznos időn belül tájékoztassanak bennünket a költségvetési paktumnak megfeleléshez szükséges lépésekről.” A Bizottság előrejelzése szerint Románia 2017-ben és 2018-ban is eltér majd a vállalt kötelezettségeitől. Más szóval, a többségi kormány legitimitása jelenleg olyan kampányígéretek teljesítésén alapul, melyek megsértik a hazánk által aláírt szerződéseket.

A Bizottságot és Románia nemzetközi partnereit nem annyira a kormányzó koalíció politikai színe érdekli, mint inkább az általa alkalmazott politikák. Az utolsó dolog, amit látni szeretnének, az egy olyan Románia, mely újabb rebellissé válik egy olyan övezetben, mely már most is könnyen az EU B-ligájába kerülhet. Románia pedig nem engedheti meg magának, hogy rebellis tag legyen. Túl sebezhetők vagyunk. Nemcsak a pénzektől, hanem a bizalom jeleitől is függünk. A brüsszeli figyelmeztetés egy nyilvános „hagyjátok abba!” megfelelője. Valószínű, hogy informális szinten sokkal keményebb üzenetek is vannak. Nem kerülhetett sor egy olyan nyilvános beavatkozásra, mint 2012-ben, mert a választást azok a pártok nyerték meg, melyek bírálták az ilyenfajta beavatkozásokat. De ez nem jelenti azt, hogy képesek lennének megbirkózni ezekkel.

Valószínűleg volt egy elektrosokk, ami tárgyalóasztalhoz kényszerítette a szereplőket. A kompromisszum kialakításáig a jelenlegi kormány élőhalottként hivatalban marad. Egyelőre, az imázsbaletten túlmenően, a konkrét döntéseket kell figyelemmel kísérnünk. Az egyik jel az lenne, ha a kormány a populizmuson kívül néhány kellemetlen gazdasági döntést is meghozna. A rossz hírek létezése jó hír lenne.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.