Cemo: az RMDSZ teljesen magukra hagyta a vásárhelyi katolikus iskoláért küzdő szülőket

A marosvásárhelyi civil szervezet leszedi a keresztvizet Kelemen Hunorékról.
Hirdetés

Elfogadhatatlannak nevezi a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo), hogy az RMDSZ országos és Maros megyei vezetősége hónapokon keresztül magukra hagyta a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium fennmaradásért küzdő szülőket, pedagógusokat és diákokat.

A Cemo arra reagált pénteki közleményében, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Novák Zoltán Maros megyei szenátor és Péter Ferenc, a Maros Megyei RMDSZ elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón bírálták a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) és más állami intézményeket az iskola ügye kapcsán.

A civil szervezet kétségbe vonja Kelemen Hunor állítását, miszerint az RMDSZ a kezdetektől fogva jogi segítséget nyújtott a szülőknek.

„Szervezetünk semmilyen fajta RMDSZ által nyújtott jogi segítségről nem tud, ilyenek nem léteztek, sőt mi több, amikor a rettegő és félelemmel telített szülők DNA által kihallgatására került sor, az RMDSZ részéről SENKI nem sietett a magukra hagyott szülők támogatására, pedig a szervezetnek kötelezettsége lett volna jogi felvilágosítást és lelki támogatást nyújtani a bajba jutott szülők számára”

– olvasható a Cemo közleményében.

A civilek felháborítónak tartják, hogy miközben a magukra hagyott szülők tragédiát élnek át az iskola megszűnésének fenyegetése miatt és hónapok óta bizonytalanságban élnek, az RMDSZ elnöke politikai tőkét kíván kovácsolni a helyzetből és bírálja a DNA „szörnyű szekus módszereit”.

Kelemen Hunor beszámolt a marosvásárhelyi közösségnek arról, hogy az RMDSZ panaszt fogalmazott meg a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz (CSM)  a DNA tevékenysége miatt, holott ez egy jogi szempontból semmitmondó és az iskola helyzetén semmit nem változtató adminisztratív lépés – írják a civilek.

„Miközben Kelemen Hunor a DNA irányába ujjal mutogat, és politikai állásfoglalásokat fogalmaz meg, megfeledkezik tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy a marosvásárhelyi Katolikus Iskolát nem a Korrupcióellenes Ügyészség alapította, hanem maga az RMDSZ vállalta annak létrehozását. Röviden: Nem a Korrupcióellenes Ügyészség okozza a Kelemen Hunor által »orwelli világnak« nevezett hangulatot, hanem az ügyben magukra hagyott szülők küzdelme tűnik végtelenül ijesztőnek és rémisztőnek.”

A Cemo arra figyelmeztet, hogy a katolikus iskola ügyét nem az RMDSZ-nek, hanem az általa bírált állami intézményeknek kell megoldaniuk. A szövetség csak árt az iskola megmentését célzó küzdelemnek azzal, hogy valós megoldások keresése helyett folyamatosan bírálja a román állami intézményeket.

A civilek azt is sérelmezik, hogy Kelemen Hunor nem találkozott személyesen az iskoláért küzdő szülőkkel:

Hirdetés

„Az elmúlt hónapok során a legborzalmasabb élmény az volt, hogy nap mint nap szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a szülők magukra hagyottan küzdenek gyerekük iskolájának megmentéséért, valós támogatást, jogi felvilágosítást, pszichológiai támogatást nem kaptak sem az RMDSZ részéről, sem a Romániai Magyar Pedagógusszövetség részéről, semmilyen más politikai és szakmai érdekvédelmet végző szervezet részéről.”

Bírálja a Cemo Novák Zoltán szenátort is, aki a csütörtöki sajtótájékoztatón a vásárhelyi polgármesteri hivatal rosszhiszeműségéről beszélt, mivel szerintük a kritika nem tartozik a leghatékonyabb érdekvédelmi eszközök közé.

„Novák Zoltán egyszer-kétszer találkozott az érintett szülőkkel, rendszeres kapcsolattartásról nem beszélhetünk, munkájának eredményeit nem igazán látjuk megvalósulni, hacsak nem azt tekintjük eredménynek, hogy a »marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban gonosz emberek dolgoznak«.”

A csütörtöki sajtótájékoztató harmadik résztvevője, Péter Ferenc a Cemo szerint láthatatlan volt az iskola ügyében, nem világos milyen érdekérvényesítő lépéseket tett és az érintett szülőkkel sem kezdeményezett találkozót.

A Cemo hangsúlyozza, hogy az RMDSZ marosvásárhelyi helyi tanácsosai sem kaptak semmilyen politikai támogatást, még kevésbé szakmait.

„Számtalanszor szembesültünk azzal, hogy Csíki Zsolt Marosvásárhely helyi tanácsosa, RMDSZ-es frakcióvezető és egy két kollegája, (szintén) magukra hagyottan küzdenek a Katolikus Iskola megmentéséért, miközben Peti András, Bakos Levente és Magyari Előd szintén RMDSZ-es helyi tanácsosok még a kisujjukat sem voltak hajlandóak megmozdítani az ügy érdekében, sőt időnként hátráltatták is a frakcióvezető munkáját. Peti András volt alpolgármester magatartása különösen zavaró számunkra, mert anno, sokat kampányolt azzal, hogy megalapította a Katolikus Iskolát, bizonyára nagyon jól tudja mi történt az alapítás során, következésképpen sokkal több segítséget kellett volna nyújtani kollégáinak. Sajnos nem ezt tette.”

Noha a Katolikus Iskola ügyének rendezésében az egyik legfontosabb szereplő a helyi tanács, Kelemen Hunor sajtótájékoztatóján egyetlenegy helyi tanácsos sem szólalt meg – jegyzik meg a civilek. Mint írják, a Cemo folyamatosan nyomon követte az RMDSZ városi tanácsosainak tevékenységét és „sajnálatos módon nem tapasztaltunk egységet, összefogottságot és együttműködést a városi tanács RMDSZ-es frakciójában”.

A Cemo jogi és jogérvényesítő tanácsadást biztosít a szülőknek
A civil szervezet szerint munkatársai (érdekérvényesítő/advocacy szakemberei, jogászai) novembertől kezdődően jogi tanácsadást és támogatást nyújtanak a civil szervezetet megkereső szülőknek, akik gyerekei a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai. A civilekhez segítségért forduló szülőkkel közösen elindították a Civilek a Katolikus Iskoláért érdekérvényesítő csoportot, amelynek a Cemo biztosít szakmai tanácsadást és koordinációt.
A szülők november és február között legalább száz háttértárgyaláson vettek részt, napi szinten jártak tárgyalásokra a polgármesteri hivatalba, a megyei tanfelügyelőségre, helyi politikai szereplőkkel találkoztak és telefonon egyeztettek az oktatásügyi minisztérium szakembereivel. A szülők munkájának eredményeképpen sikerült szakmai támogatást kapni állami intézmények részéről, sokat segítette a szülőket Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes asszony, és az oktatásügyi minisztérium szakemberei.

 

Hirdetés