„Főpróbát” tartanak az Oscar előtt

Rövidfilmfesztivál lesz a próba, amelyen indul az Oscarra is esélyes magyar rajzfilm. Egy szír Oscar-esélyes filmest viszont az utolsó pillanatban utasítottak el az amerikai hatóságok.
Hirdetés
Bár az Oscar-gála csak magyar idő szerint hétfő hajnalban lesz, egy rövidfilm fesztivállal már szombaton este megtartják a „főpróbát”. Ezen az Oscarra jelölt magyar film, a Mindenki alkotói is ott lesznek – számolt be az M1 aktuális csatorna szombati műsorában Kraszkó Zita színész, műsorvezető.
 
Elmondása szerint erősebb mezőnyben kell majd helyt állnia a magyar filmnek idén, mint tavaly a Saul fiának, amelynek díjazása után nagyobb figyelem hárul a magyar filmekre. Hozzátette, hogy a Mindenki kerek, komoly, frappáns és nagyon másfajta tartalom, mint amivel most a filmesek sokat foglalkoznak, ezek között említette a menekültekkel kapcsolatos témákat is.
 
Érdekességként megemlítette, hogy már vasárnap délután kettő órakor elindulnak a meghívottak a Los Angeles-i Hollywood boulevardon található Dolby Theatre épületébe, ahova csak limuzinnal szabad érkezni.
 

Nem engedik be az USA-ba az egyik alkotót

Az amerikai hatóságok nem teljesítették a 21 éves szíriai filmes, Khalid Khatíb belépési kérelmét. Khalid Khatíb azért utazott volna az Egyesült Államokba, hogy vasárnap részt vegyen a Los Angeles-i Oscar-gálán, amin az ő filmje is jelölt.
A szíriai polgárháborúról szóló A fehér sisakok című filmet a Legjobb rövid dokumentumfilm kategóriában jelölték díjra.
 
Khalid Khatíb szombaton érkezett volna az Egyesült Államokba a Turkish Airlines Isztambulból induló járatán, de az amerikai hatóságok az utolsó pillanatban megtagadták tőle a belépést, így fel sem szállhatott a gépre. Arra hivatkozva nem engedték az országba, hogy terhelő információ jutott a hatóságok tudtára a férfivel kapcsolatban. Ez egy eléggé széles kategória, és a hatóságoknak nem is kell megjelölniük, milyen információról van szó.
 
A filmes már megkapta az amerikai vízumot, de a gépe indulása előtt az amerikai hatóságok olyan információkat küldtek Törökországba, amik szerint nem fogják beengedni a férfit az Államokba. Ezért a törökök őrizetbe vették Khalid Khatíbot, de egyelőre nem tudni, pontosan miért.

Hirdetés