A posztkommunizmustól a prefasizmusig

Hogyan lehetséges, hogy az RMDSZ passzívan asszisztál az ultranacionalista gyalázkodásokhoz és egy „Blut und Boden” típusú náci retorikához?
Hirdetés

Merre halad Liviu Dragnea Romániája? A 13. sz. sürgősségi kormányrendelet által felháborított polgárság forradalmának tiszta és fényességes Romániája felé? A ceauşiszta nemzeti kommunizmus felé? Vagy inkább a 30-as évek végének Romániája felé?

Tíz románból nyolc szerint „Románia rossz irányba halad”. Vagy legalábbis így vélekedtek nem olyan rég és egészen a kormányátalakításig, ha hinni akarunk az elnök parlamenti beszédének.

Márpedig a házzal kapcsolatos történeten kívül nem látok objektív okot arra, hogy ne higgyünk az elnöknek, tekintettel arra a hibátlan módra, ahogyan Klaus Iohannis a Dragnea–Grindeanu-kormány által a 13. sz. sürgősségi kormányrendeletnek nevezett, pántlikázott rendelet elfogadásával kapcsolatosan viselkedett, de az elnöknek a PSD-s propaganda általi szisztematikus démonizálására is.

Kérdés azonban, hogy vajon milyen irányba halad az általa vezetett ország?

A tüntetők számának jelentős csökkenése a válság progresszív elsimulását mutatja. Valamint azt, hogy sokakban érzékelhetően (de valószínűleg csalókán) csökken a jelenlegi PSD–ALDE (Szociáldemokrata Párt–Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) hatalommal szembeni bizalmatlanság. Ami némiképp magyarázza egy olyan PSD-s kormány kitartását a hibái mellett, mely képes volt alig néhány hétnyi kormányzás után több százezer embert utcára vinni – globálisan példamutató korrupcióellenes tüntetésekre –, de heteken keresztül úgy tett, mintha neki semmi köze sem lenne mindehhez.

Hiszen, a külföldi vezetők előtti viselkedéssel ellentétben, a bukaresti hatalom kétkulacsos belpolitikai diskurzusában nem volt hajlandó elismerni a kisiklását és – ha eltekintünk a kabinet enyhe átalakításában rejlő közvetett üzenettől – legfeljebb csak egy elhanyagolható „kommunikációs” hibát vállalt magára.

Ezeknek a bármely demokratikus országban bizarrnak tűnő csökönyösséget elleplező manővereknek az árnyékában a parlamenti többség és kormányzati kipárlása újrakezdte és valószínűleg – zavartalanul – folytatni fogja azokat a kísérleteit, melyek célja – a normákat illetően –

feudális állami stádiumba visszafordítani Romániát.

Például azzal, hogy a 13. sz. sürgősségi kormányrendelet ideiglenes visszavonása után újabb kivételes bánásmódot javasol, melyet a Liviu Dragnea által említett furcsa „törvényesség és időszerűség közötti különbségtétel” jellemez, és ami valószínűleg azt jelenti, hogy a törvény többé nem lenne érvényes a polgármesterekre is. Így aztán ezek a rendelkezések mentesítenék a visszaélés és önkényesség miatti büntetésektől az oligarchia újsütetű bojárjait, akiket nemcsak a Securitatéból és a nomenklatúrából toboroznak, hanem a helyi közigazgatás bűzös alagsorából is.

De vajon megférnek az ilyenfajta elképzelések a modern Romániával? Hogyhogy melyikkel? Nem mutatkozott meg azoknak a fiataloknak a Romániája, akik fatalizmus nélkül szeretik a hazájukat és ebből következően készek segíteni abban, hogy az ország szabad legyen, készek helyrehozni, megtisztítani az országot a nagy korruptaktól és megerősíteni az igazságszolgáltatást és a demokráciát, hogy többé ne kelljen elhagyniuk otthonaikat egy iszonyatos politikai elit sürgetésére?

Ez a Románia létezik és élő. És nemrég meg is mutatkozott az utcákon. Szabad szemmel látható volt. Kék bolygónk minden sarkából és minden tájáról. De még a politikai patkányok búvóhelyeiből és zugaiból is. Bár a végül a Ponta-rezsim bukásához vezető nagyszabású tüntetések figyelmeztető jelek voltak,

a politikai patkányok ezúttal nem riadtak vissza.

Az utcákra vonult több tízezer polgár ellenére hidegvérrel és szemrebbenés nélkül csapást mértek a jogállamiságra. Majd az európai léptékkel is páratlan méretű tüntetésekkel és egyértelmű külföldi visszhangokkal szembesülve megsemmisítették a rendeletüket.

De az ellenzék megosztottságán felbátorodva elkerülték a demokratikus tanulság levonását, ami a kormány lemondása (nem pedig enyhe átalakítása) és előrehozott választás kiírása lett volna. Az oligarchia ezzel egyidejűleg – hogy még jobban szétzúzza a demokratikus erők egységét – elindította a modern Románia legnagyobb intoxikálási offenzíváját. Ez a propagandisztikus offenzíva – bár nem korlátozódik csak erre –

az elnök démonizálására és elszigetelésére összpontosít.

A támadások nem véletlenül vettek célba olyan intézményeket, mint a SRI (Román Hírszerző Szolgálat – a szerk.) és a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.), melyek felszámolása, vagy legalább legyengítése jelentősen csökkentené az elnök erejét, masszívan felerősítve a parlamenti és kormányon belüli büntetőügyesekét. Hiszen az elnök az egyetlen politikai ellenpólus, aki választás révén teljes körű demokratikus legitimitást szerzett.

Valójában Iohannis legitimitása sokkal nagyobb, mint a PSD-é, mely egy kisebbség döntésén alapul, és melyet a fekete keddjük során tettek semmissé Dragnea populistái. De az elnök ellen irányuló propaganda által kihangsúlyozott németellenes gyűlölet különleges intenzitást ért el. Példátlant. Mely jóval túl van már azon a szinten, melyet „megszokottnak” lehetne nevezni egy kelet-európai, volt kommunista, a ceauşiszta nemzeti kommunizmus által rendszeresen kirobbantott – néha nagy tetszést keltő – idegengyűlöleti kirohanásokról még le nem szokott ország esetében.

Hirdetés

Ezen kívül az oligarchia tévéiben tevékenykedő PSD–ALDE-s agitprop nem elégszik meg egy apoplexiás németellenességgel.

Mindennapi tápláléka az antiszemitizmus és nyugatelleneség

egyenlő lendülettel és lelkesedéssel történő terjesztése, azok minden formájában. Gyűlöletkirobbanásait – jaj! – oly módon igazították ki, hogy az ultranacionalizmus helyi jellegzetességei előtti nyilvánvaló főhajtással ne zárják ki az oroszellenességet sem. Ez utóbbit például akkor veszik elő, amikor a tüntetőket azzal vádolják, hogy állítólag Moszkva játékát űzik, a hazácska közelgő szétdarabolása érdekében az ukrán Majdant elevenítve fel újra.

De vajon ezek csak taktikai helyezkedések, melyeknek az a céljuk, hogy csökkentsék a tüntetések, valamint a demokratapártiak és Európa-pártiak támogatottságát? Vagy azt jelzik előre, hogy a hibásan működő posztkommunista Románia teljes fegyverzetével átlép egy másik rendszerbe? Például egy prefasiszta szakaszba?

További kérdés: Hogyan lehetséges, hogy az RMDSZ passzívan asszisztál az ultranacionalista gyalázkodásokhoz és egy „Blut und Boden” típusú náci retorikához, amire Ion Antonescu óta nem volt példa ekkora vehemenciával?

Miért maradnak némák más kisebbségek képviselői

a fasiszta, agyatlan és mankurtizált tömegeket Soros-ellenes, multiellenes és Kövesi-ellenes kampányokkal gyűlöletre uszító kirohanásokkal szemben? Beletompult volna az RMDSZ a Budapest által gyakorolt szélsőséges diskurzus nyomvonalába? Azt hiszi a Romániai Németek Demokrata Fórumának képviselője, Ovidiu Ganţ, hogy elég a németellenes támadásokat felpanaszolni? A magyarelleneseket, az Európa-elleneseket vagy az antiszemitákat nem? Hol vannak a hazai zsidók, örmények és törökök képviselői?

Persze, a PSD ceauşiszta mintára, de hatékonyabb módon, nagylelkűen osztogatta a választási ajándékokat. Aztán, miután félrelépett, újra ráerősített csalóka ígéreteire. Annál meglepőbb a rendeletek által kiváltott masszív polgári lázadás, mint ahogy az is, ahogy a PSD vezetősége következetesen elutasította azt a lehetőséget, hogy visszalépéssel mentse, ami egy demokráciában menthető. A kormány átalakítása egy PSD-n belüli törésvonal meglétét jelzi. Majd elválik, hogy ez mennyire valós.

De ami eddig hallható és látható volt, az nagyon is riasztó. Hiszen a hatalom ellenállása, Liviu Dragneával az élen csak abban az esetben tűnik valószínűnek, amennyiben ez azt a reményt fejezi ki, hogy

hasznos időben megszabadulhatnak a választásoktól és a demokráciától,

esetleg bizonyos külső erők támogatásával. Nevezetesen Moszkva segítségével. Vagy azt a – valószínűleg csalóka – bizakodást, hogy Washingtonban visszavonhatatlanul egy Putyin-pártivá átalakított amerikai adminisztráció rendezkedik be.

Következésképpen úgy tűnik, hogy nemcsak holmi eseti nacionalista fröcsögésekről van szó, egy taktikai visszatérésről a nemzeti kommunizmushoz. Hanem sokkal inkább és sajnos az ország antidemokratikus és Európa-ellenes átpozícionálására tett, gyengén leplezett, valójában stratégiai kísérletről. Nem ez lenne Románia első ilyen jellegű átstrukturálása. Részben az európai erőviszonyok átkonfigurálása váltotta ki a 30-as évek végén bekövetkezett váltást is.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés